Hogyan foglaljuk vissza a jövőből a múltat?

Az elmúlt években érintőlegesen ugyan, de párszor már mi is foglalkoztunk a hungarofuturista mozgalommal, azaz azzal a különleges művészeti/játékos/vérkomoly/elméleti kísérlettel, ami a túlazonosulás eszközével élve a jövő felől olvassa újra a magyar múltat, hogy aztán szembesüljön azzal, ami ebből megszületik.

Hogy mi is ez az egész, arról a legtöbbet talán az egyik alapítótag, Nemes Z. Márió költő-esztéta 2018-as magyarnarancsos interjújából lehet megtudni, mindenesetre a mozgalom azóta is terjeszkedik tovább, idén nyáron pedig egy nemzetközi kiállítás része lett volna a bécsi Kunsthalle Exnergasse-ban. Az etnofuturista projekteket összegyűjtő kiállítás végül hagyományos formájában a járvány miatt elmaradt, de egy online kiállítás formájában Hunya Krisztina és Miklósvölgyi Zsolt kurátorkodása mellett megvalósult, és július közepéig megtekinthető a WUK honlapján.

Erre a kiállításra készült el Brückner János Anyahajó / Mothership című dokumentum-kisfilmje, mindössze 10 perc, igaz, mivel a bécsi helyszínre készült, egyelőre angolul és angol felirattal:

A film kerettörténete, hogy „Mia Harrison (észak-amerikai művész) és Brückner János (kelet-európai művész) közös felfedezőútra indultak 2019-ben Magyarországra, hogy a globális elnyomás alóli felszabadulás és a múlt gyógyításának új módjait keressék. Az expedíciót az akkor még rejtett, underground mozgalom, a hungarofuturizmus segítette. Útjuk során a hungarofuturisták bevezették őket a mozgalom néhány alapvető igazságába és az afrofuturizmussal közös vonásaiba, továbbá ellátogattak a világ szívcsakrájához, a hungarofuturisták Anyahajójához, és egy dimenziókapuhoz is.”