Karácsony 6 helyett 10 milliárdot kér a kormánytól a Lánchíd felújítására

Budapest
2020 június 19., 18:44

Folytatódott a Lánchíd felújításáról szóló huzavona. A főpolgármester az ATV Híradójában jelentette be, hogy

6 milliárd helyett 10 milliárd forintos hozzájárulást vár a kormánytól a beruházásra.

Karácsony Gergely hozzátette: a főváros becslése szerint 20-30 milliárd forint lesz a végösszeg és augusztusban kiírhatják a közbeszerzést. A miniszterelnök pénteki reggeli kijelentését, ami szerint 9 hónapja toporog a város vezetése az ügyben, méltatlannak nevezte, szerinte a főváros már elkészítette azt a dokumentációt, ami a tenderek kiírásához szükséges.

„Egyetértek azzal a politikai felvetéssel, hogy a kormány növelje azt az összeget, amit Magyarország egyik legfontosabb épületének felújítására fordítani kellene, de nekünk arra is készülnünk kell, hogy a kormány nem változtat ezen az álláspontján,”

mondta.