2019 óta nyomoz Aján Tamás ügyében az NNI

bűnügy
2020 június 20., 07:03

A Nemzeti Nyomozó Iroda korrupciós bűnözés elleni osztálya 2019 óta nyomoz Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség áprilisban lemondott elnökének az ügyeiben.

Ez úgy derült ki, hogy Tényi István, aki sajtóhírek alapján szokott közéleti szereplőket feljelenteni, június 6-án vesztegetés és sikkasztás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, az Ajánnal kapcsolatos nemzetközi sajtóértesülések alapján.

Erre válaszul írta meg neki az NNI, hogy köszönik szépen a feljelentést, de az ügyben az NNI már nyomoz. Az iktatószámból derült ki, hogy 2019 óta.

Aján és a nemzetközi szövetség zűrös pénzügyeiről először a német ARD oknyomozó riporterei számoltak be, hogy később egy független jogi vizsgálóbizottság is átnézze az ügyet Richard McLaren jogászprofesszor vezetésével.

A McLaren-jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) nemrég lemondott elnökének működése alatt, több mint 40 doppingügyet eltussolhattak, eltűnt 10 millió dollár, és két tisztújító választáson szavazatokat is vásároltak a tagoktól.