A Hír TV szerint Budapest túlárazott koronateszteket és maszkokat vett régi MSZP-s üzletemberektől

politika
2020 június 23., 13:06

Nyilvánosságra hozta a Fővárosi Önkormányzat azokat a szerződéseket, amik igazolják, hogyan és mire költöttek el kb. 800 millió forintot a koronavírus elleni védekezés jegyében. A dokumentumok alapján főleg teszteket és maszkokat vettek a pénzből.

A Hír TV a szerződések alapján azzal vádolta meg az önkormányzatot, hogy túlárazott eszközöket és szolgáltatásokat vásárolt egykori szocialista hátterű társaságoktól, és gyanús cégektől, mire a főváros vezetése azzal reagált, hogy a járvány idején nehéz volt olyan gazdasági szereplőket találni, akik nem csak irreálisan magas áron vállalták volna a nagy mennyiségű maszk és teszt leszállítását, hiszen mindkettő hiánycikknek számított nemcsak Magyarországon, de szinte egész Európában.

Karácsonyék szerint ráadásul a teszteket alapítványi támogatásból fizették, a saját forrásból beszerzett maszkokra pedig közbeszerzési eljárás eredményeként kötötték meg szerződéseket.

A dokumentumok szerint egy PCR-tesztre 19, egy gyorstesztre 12 ezer forintot költött a főváros, de az önkormányzat sajtóosztálya szerint minden tesztet Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány adományából vásároltak.

A Hír TV riportjában kiemelte, hogy szerintük a beszerzett eszközök és szolgáltatások némelyike túlárazott, és a 2010 előtti MSZP-hez köthetőek a cégek, melyekkel szerződött az önkormányzat. Ahogy fogalmaztak, a Corden International Kft. személyi állománya például egy időben részleges átfedést mutatott a Kern József érdekkörébe tartozó Diagon és Medisyst Kft.-vel, ezen kívül Kernt Gyurcsány Ferenc körébe tartozó üzletemberként tartják számon. A gyorsteszteket végző Kelen-kórház magánintézmény egyik ügyvezetője pedig az a Székely Tamás, aki a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kabinet egészségügyi minisztere volt.

A Hír TV szerint ráadásul a Fővárosi Önkormányzat olyan céggel is szerződött 250 ezer FFP–2 típusú maszk beszerzésére 211 millió forint értékben, amelynek sem weboldala, sem e-mail-címe nem elérhető, és 2016-ban, valamint az azt követő két esztendőben semmilyen árbevétele nem volt. Egy másik vállalatnak – amellyel másfél millió sebészeti szájmaszk beszerzéséről állapodtak meg Karácsonyék 300 millió forintért – a fő tevékenysége az arculattervezés és szoftverfejlesztés. (Index)