Merkely: Ha állandósul a betegek és azok kapcsolatrendszerének a földerítése, akkor már nem védtelenül fogunk állni a második hullám előtt

Egészségügy
2020 június 23., 02:12

"Az, hogy a járvány nyáron könnyebben „megállítható”, annak köszönhető, hogy a Covid-19 a többi koronavírushoz hasonlóan szezonális. Ez azt jelenti, hogy a téli–tavaszi durván két és feles reprodukciós – azaz a vírus szaporodási képességét ábrázoló – mutatóból, azaz az „R”-ből a jó idő hat–hét tizedet le tud venni. Így eleve mindenkinek jobb lesz az esélye arra, hogy ne fertőződjön meg," mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Hírlapnak azon kérdésre válaszolva, hogy valóban igaz-e, hogy a nyári meleg lassítja a koronavírus terjedését. Merkely Béla hozzátette:

"jó észben tartani, ez a reprodukciós szám még mindig egy fölött jár, azaz önmagában nem elégséges csak a nyár és a meleg, hiszen ilyenkor is tartózkodunk még zárt terekben. A veszélyek közül talán elegendő csak a légkondicionáló berendezéseket említeni."

Szerinte a védekezés tekintetében ki kell emelni "a maszkokat, amit boltokban, a munkahelyeken, a közösségi közlekedés során mindenképpen viselni javallott, s ugyancsak lényeges a rendszeres és alapos kézmosás."

"Mi egy meleg szívű nemzet vagyunk, sokat ölelkezünk, kezet fogunk, rengeteg a testi kontaktusunk – most ezeket egy csöppet vissza kell szorítani és áttérni az udvarias távolságtartásra,"

mondta. Példaként említette, hogy náluk a Semmelweis Egyetemen kötelező a maszkhordás, ha két embernél több tartózkodik egy helységben. Hangsúlyozta:

"lényeges, hogy lehetőség szerint kerüljük az olyan élethelyzeteket, ahol nagyon sok ember fordul meg egyszerre. Ha mindezeket most betartjuk, akkor a reprodukciós mutató lecsökkenhet egy alá – és ha ez bekövetkezik, akkor a betegek száma tovább fog fogyni, a járvány pedig teljesen megszűnik."

Arra a kérdésre, hogy novemberre várja-e a második hullámot, a rektor úgy felelt, hogy működik az őrszem funkció, folyamatosan figyelik a járványhelyzetet, így már szeptemberben, októberben elég pontos képük lesz arról, hogy mi várható.

"Ha állandósul a betegek és azok kapcsolatrendszerének a földerítése, akkor már nem védtelenül fogunk állni a kihívás előtt. Egyébként abban is biztos vagyok, hogy az olaszországi járvány nem februárban kezdődött, hanem már decemberben,"

mondta Merkely.