A kúria megsemmisítette a fővárosi parkolási rendelet egy részét

POLITIKA
2020 június 27., 15:21

Nem léphet életbe július 1-én a Fővárosi Önkormányzat egyik rendeletének a parkolás ellenőrzésére vonatkozó része, írja az MTI a Kúria önkormányzati tanácsának határozatára hivatkozva. A Kúria honlapjára kikerült június 9-i határozatában a legfőbb bírói testület jogszabálysértőnek ítélte azt a rendeletmódosítást, mely alapján július 1-től kizárólag száz százalékban önkormányzati tulajdonú cégek végezhették volna a közterületi parkolás ellenőrzését.

A Kúriánál Budapest Főváros Kormányhivatala kezdeményezett eljárást. A kormányhivatal szerint a Fővárosi közgyűlés megsértette az alaptörvényt, illetve a helyi önkormányzatokról, közúti közlekedésről és jogalkotásról szóló törvényeket. A hivatal értelmezésében ugyanis ezek szabályozzák a parkolási közszolgáltatás ellátásának lehetséges formáit, a parkolás üzemeltetését pedig, melynek a parkolási közszolgáltatás is része, a kerületi önkormányzatok feladatának rendelték. A főváros viszont a hivatal értelmezése szerint a kerületi önkormányzatok számára fogalmazott meg kötelező előírást a parkolási közszolgáltatóval kapcsolatban.

A főváros ezzel szemben azzal érvelt, hogy a parkolás feltételrendszerének kialakítása a főváros feladata, az új szabályozás pedig kiegészíti, nem pedig felülírja a magasabb szintű jogszabályt. A magasabb szintű jogszabályokkal tételesen nem ellentétes helyi jogalkotásra pedig hatásköre van a fővárosi közgyűlésnek.

A Kúria Patyi András vezette önkormányzati tanácsa a kormányhivatalnak adott igazat, és kimondta, hogy a fővárosi rendelet vitatott része nem lép életbe. A Kúria szerint ugyanis a parkolásüzemeltetés a parkolási közszolgáltatás része, amely nem a fővárosi önkormányzat, hanem a kerületi önkormányzat feladata. (Via MTI)