Felkavarta az ENSZ-t, hogy egy autójukban valakik szexeltek

külföld
2020 június 27., 06:15

Tel-Aviv tengerparti főútján haladt az a fehér terepjáró oldalán, tetején és motorházán az ENSZ angol rövidítését jelző UN felirattal, melynek hátsó ülésén egy piros miniruhát viselő nő lovagolt egy férfi ölében. Erről videó is készült, amely szélsebesen terjedt a közösségi médiában.

link Forrás

A felvétel csütörtökön került nyilvánosságra, vagyis legkésőbb szerda este rögzíthették. Az ENSZ pár nap késéssel most reagált a történtekre, mint jelezték, "megrázta és felkavarta" őket a felvétel. Mint írták, vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, és már közel járnak a felvételen szereplők azonosításához. A BBC szerint úgy tudják, hogy a felvételen szereplők a békefenntartóknál dolgoznak.

Stéphane Dujarric, a világszervezet főtitkárának szóvivője "undorítónak" nevezte a 18 másodperces felvételt. Mint mondta, az azon láthatók "szembe mennek mindennel, amiért küzdünk, és amit el szeretnénk érni az ENSZ munkatársai által elkövetett kötelességszegések elleni munkánkkal.

Dujarric arra még nem tudott válaszolni, hogy a felvételen látható szexuális cselekmény kölcsönös beleegyezésen alapuló volt-e, vagy netán prostitúciót látunk. Ezt majd a vizsgálat fogja feltárni, mondta.

Az ENSZ szabályai szerint amennyiben a felvételen látható cselekmény jogsértő volt, az érintett ENSZ-alkalmazottakat hazaküldik, és eltiltják a békefenntartó missziókban vállalt szereptől. De bármilyen büntetőjogi lépést már csak hazájukban, a helyi hatóságok folytathatnak ellenük. (Via BBC)