Saját rokonaival fajtalankodó pedofilt fogtak a magyar rendőrök

bűnügy
2020 június 27., 04:46

Szexuális erőszak és gyermekpornográfia megalapozott gyanújával fogtak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai egy 26 éves magyar férfit június 22-én. A magyar rendőrök egy amerikai szervezet jelzése alapján fogták el a férfit, aki a nyomozás adatai alapján saját rokonaival fajtalankodott.

A rendőrség közleménye szerint az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kapott információk alapján azonosították az egyik áldozatot, egy ötéves magyar kisfiút, akiról pornográf felvételt osztottak meg az interneten.

A kibernyomozók vizsgálatuk során megállapították, hogy a képeket a kisfiú Ausztriában élő rokona készítette. Arról is bizonyítékot szereztek, hogy a gyermekkel és szintén kiskorú testvérével szemben szexuális erőszakot is elkövetett.

A nyomozók június 22-i elfogása után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a 26 éves magyar állampolgárt, akinek a bíróság időközben elrendelte a letartóztatását. (Via MTI)