Koronavírus-fertőzött volt Bálint gazda

Egészségügy
2020 június 29., 05:43

Bálint György házán piros karanténcédula látható, a népszerű, 100 éves korában meghalt kertész-tévés-expolitikus özvegyének egyik rokona pedig meg is erősítette a Blikknek, hogy Bálint gazda koronavírus-fertőzött volt.

“Egy hete vasárnap halt meg Gyuri bácsi, a feleségével pedig csak másnap közölték: az elhunyt a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ő pedig karanténköteles emiatt."

- mondta a rokon a lapnak.

Bálint feleségének tesztje az írás szerint negatív lett.

A cikk szerint az első vírushírek óta szigorú önkéntes karanténban élő Bálint házapár 3 hete utazott le a siófoki nyaralójába. Bálint György nem sokkal ezután rosszul lett, mentővel szállították a siófoki kórházba. A rokona elmondása szerint itt a harmadik napon leteszteltek, az eredménye negatív lett. A negyedik ott töltött nap után szállították át a kistarcsai kórházba, ahol pár nap után újratesztelték, megint negatív eredménnyel. Végül, miután kétoldali tüdőgyulladást kapott, harmadjára is letesztelték. Ennek a pozitív eredménye sajnos már csak a tévés halála után derült ki.