73 milliót lopott el egy gyömrői szociális otthon gondozója a rábízott pszichiátriai és szenvedélybetegektől

A Monori Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott két férfi büntetőügyében, akiket az ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt.

Az I. rendű vádlott 2003 novembere óta egy gyömrői szociális nonprofit intézmény alkalmazottja volt. 2010 márciusa óta egy helyi szociális otthonban otthonvezetői, majd 2013 januárjától intézményvezetői munkakörben dolgozott. A feladatai közé tartozott a pszichiátriai és szenvedélybetegek meg fogyatékos személyek ellátásának és ápolásának a megszervezése. A férfi a munkakörhöz szükséges képesítést nem szerezte meg, ezért a pozíciót névlegesen más személy vette át, de a vezetői feladatokat ténylegesen továbbra is ő végezte.

A férfi még korábban elhatározta, hogy a szociális otthon tehetősebb lakóinak bizalmába férkőzve, kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva a bankszámláikról a beleegyezésük és tudtuk nélkül átutalásokat intéz a saját bankszámlájára, a pénzt pedig saját magára fordítja. Ezt a tervét 5 sértettnél sikerült is véghez vinnie úgy, hogy a gondozottaknak segítségnyújtás címén a bankszámlájuk feletti teljes körű meghatalmazást kért és kapott, amiről a vádlott munkáltatójának nem volt tudomása. Ettől kezdve a vádlott hosszú időn át ezt csinálta észrevétlenül, és az 5 sértettnek összesen több mint 73 millió forint kárt okozott. Az egyik sértett esetében a férfi a pénz mellett az idős nő érzelmeit is kihasználva két ingatlanjának megszerzését is eltervezte, ebben az ügyvédként dolgozó II. rendű vádlott segített neki.

A férfi a pénzösszegek felhasználásáról a sértetteket máig nem tájékoztatta.

Illusztráció: Szabó Sári

A bíróság az I. rendű vádlottat 5 rendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztásért halmazati büntetésül 6 év 2 hónap börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, és 8 évre idősek és fogyatékosak szociális ellátását végző tevékenységtől, mint foglalkozástól eltiltotta.

A II. rendű vádlottat a bíróság az ellene folytatólagosan, társtettesként elkövetett csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vád alól felmentette. (Bíróság)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér