Rágyújtotta mozgássérült élettársára a házat egy mányi nő

A megalapozott gyanú szerint a nő az élettársa fiával fennálló rossz viszonya miatt döntött úgy, hogy felgyújtja a házat, ahol közösen éltek hárman - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Benzint locsolt szét a ház földszintjén és tetőterében, majd meggyújtotta az épületet, miközben tudta, hogy élettársa egy korábbi agyvérzés miatt magatehetetlenül fekszik odabent. 

A gyanúsított távozott a helyszínről, a sértettet a tüzet észlelő szomszédok mentették ki, nem sérült meg. 

A bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye miatt az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt tett indítványt a nő letartóztatására. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.