Addig szekálta Trump a koronatanút, hogy végül feladta katonai karrierjét

21 évnyi szolgálat után nyugállományba vonult Alexander Vindman alezredes, jelentette a BBC. Vindman ügyvédje, David Pressman szerint Donald Trump "zklatási kampánya" hatására döntött úgy, hogy feladja katonai karrierjét.

Alexander S. Vindman alezredes, a Nemzetbiztonsági Tanács európai ügyekért felelős igazgatójaként azt vallotta, hogy fontos részletek maradtak ki Donald Trump és Volodimir Zelenszkij telefonbeszélgetésének leiratából.Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Vindman alezredes az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács tagjaként személyesen értesült Donald Trump elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tavaly nyári telefonhívásáról, melyben Trump lényegében azt kérte ukrán kollégájától az amerikai pénzügyi és katonai támogatás fejében, hogy indítson bűnügyi vizsgálatot legfőbb belpolitikai riválisa, az időközben a demokraták elnökjelöltjévé választott Joe Biden ellen.

Vindman annyira aggályosnak érezte ezt, hogy jelentette az esetet feletteseinek, majd az amerikai törvényhozásban, az ügyben Trump ellen indult alkotmányos vádeljárásban is tanúskodott.

Trumpot végül a szenátus republikánus többsége az ügy érdemi mérlegelése nélkül felmentette, ezután az elnök ki is rúgatta Vindmant a Nemzetbiztonsági Tanácsból. Pressman szerint azonban ez után sem hagyott fel ügyfele zaklatásával, aki így végül inkább katonai karrierjét is feladta. Pedig, mint azt Pressman külön ki is emelte, valójában csak és kizárólag a törvényhozásban beszélt nyilvánosan arról, hogy mit tapasztalt, ott pedig törvényi kötelessége volt tanúskodni, mert beidézték. "Vindman alezredes csak azt tette, ami jog szerint a kötelessége volt. az elnök és kesztyűbábjai mégis ezért zaklatták. Vindman alezredesnek a karrierjébe került a hazafisága" - mondta Pressman. (Via BBC)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.