Egy rövid ízelítőt kaptunk már az MTI-ből is arról a könyvbemutatóról, amit Orbán Viktor tartott ma Karmelita kolostorban, abban is voltak már erős részletek, mint például a magyar férfiember archetípusa a gazda, de a miniszterelnök honlapján megjelent a teljes beszéd.

Itt most hosszú idézetek jönnek majd arról, hogy

• a miniszterek írjanak a tevékenységükről elfogulatlan könyveket
• a magyar arcokról és székely lófőkről
• és arról, hogy mit tanult Orbán Viktor abból, amikor az első munkahelyén sokat ultizott

A Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyvet mutatták be a magyar agrárium bástyájában, a Várban, a Miniszterelnökségen. A kiadvány a kiadó szerint „érzékelteti azt a sok munkát, amelynek köszönhetően a magyar mezőgazdaság növekedési pályára állt 2010-et követően”.

Mint kiderült, a könyv ötletét maga Orbán Viktor adta, amikor két éve azzal bízta meg a kormányában 2010 és 2018 között agrárminiszterként dolgozó Fazekas Sándort, hogy írjon monográfiát a mezőgazdaságról.

És ez készült el most.

„És csak azt tudom mondani, bár, Sándor, minden kívánságom így teljesülne, mint a Veled való beszélgetés után a monográfia megszületésére szóló fölhívásom.”

Bár szerzőként négyen vannak feltüntetve (Alvincz József – Fazekas Sándor – Jójárt László – Kurucz Mihály) Orbán Fazekast és saját magát méltatta hosszasan a bemutatón.

„Sándor, meg vagyok tisztelve, hogy meghívtál, vagy hogy meghívhattalak ide, a Karmelitába”

- kezdte Orbán, és később is nehéz szétszálazni, hogy az érdemek hogyan oszlanak meg kettejük között.

Hát például:

„2010-ben Sándor nem kevesebbre, Miniszter úr, nem kevesebbre kapott megbízást, így is fogalmaztam meg, amikor először beszéltünk az ő lehetséges miniszteri mandátumáról, hogy nem agrárminiszterre van itt nekem szükségem, meg a hazának sem agrárminiszterre van szüksége, hanem egy emberre van szükségünk, aki talpra állítja a magyar vidéket. És erre szerződtünk Sándorral. (…)

Kellő szerénytelenséggel azt kell mondanom, hogy azért ülünk mi most itt ketten Sándorral ezen a könyvbemutatón, mert sokat tettünk annak érdekében, hogy legyen miről könyvet írni, amit ugyan kicsit szerénytelenül, de nyugodtan nevezhetünk úgy, mint egy minimum elfogadhatónak minősíthető kísérletet a magyar vidék talpra állítása érdekében”.

Némileg váratlanul Orbán azzal dicsérte a könyvet, aminek a megírására ő kérte fel egykori agrárminiszterét, és az éppen azt az időszakot öleli fel, amikor Fazekas agrárminiszer volt, hogy végre megszületett egy könyv, ami

ELFOGULATLANUL

veszi végig a kormány tevékenységét.

„Nagy pillanat ez az én számomra, megmondom őszintén, mert van egy olyan érzése az embernek, ha miniszterelnök, különösen, hogyha ilyen hiperaktív, mint a mi kormányaink szoktak lenni, meg ilyen válságokkal sújtott időkben kell éjjel-nappal dolgozni, hogy már mi magunk sem emlékszünk, hogy mi mindent csináltunk, és nincs aki, minimum elfogulatlanul – mert az ellenfeleinktől ezt mégsem várhatjuk –, nincs, aki elfogulatlanul számba vegye, hogy mégis, hát, ahogy halmozódnak az évek mögöttünk, gyűlnek az események, a döntések, a teljesítmény, azoknak a következményei, és nincs ember, aki ezeket áttekintse és összefoglalja, és megnézze és elemezze, és a világ elé tárja, mondom: minimum elfogulatlanul. Úgyhogy hálás vagyok, hogy az első ilyen könyv megszületett. Sándor, gratulálok, hogy ezt vállaltad és megcsináltad”.

Aligha marad sokáig egyedül a polcon ez az elfogulatlan könyv, Orbán ugyanis arra biztatta a kormány tagjait, felhívva a figyelmüket a kötelezettségeikre, hogy kövessék Fazekas példáját:

„Ez néhány jelenlévő számára is nem egyszerűen biztatást, hanem kötelezettséget is jelent. Itt van például a belügyminiszter, aki az egyetlen olyan miniszter, akivel 1998 óta minden kormányban minden percet együtt töltöttem. Az lassan 14 év, Sándor, ugye, és még mindig nincs kész a monográfia, amely a magyar rendészet, rendvédelem átalakításáról és hasonló kérdésekről szólna. De itt ül Balog Zoltán miniszter úr is, akivel szintén évtizedek óta dolgozom együtt, miniszter volt hosszú időn keresztül, és a nemzeti kormány kultúrpolitikájáról vagy humánerőforrás politikájáról még mindig nincs kész az a monográfia, amit el kéne olvasnunk”.

De van egy kivétel:

„Egyetlen embernek tudunk e tekintetben a Sándoréhoz hasonló elismeréssel adózni, az Matolcsy miniszter úr, aki mindent megírt, sőt még annál is többet.”

Aztán megismételte azoknak, akik talán figyeltek:

„Azt gondolom, hogy szükségünk van azokra az emberekre, akik majd, reményeink szerint, még egyszer mondom: minimum elfogulatlanul, nem kérünk többet, de minimum kellő távolságtartással és elfogulatlanul megírják ezeknek az egyébként rendkívül izgalmas, és nem a magunk személye miatt, hanem a történelmi szituáció miatt rendkívül fontos időszaknak az eseményeit. Hiszen, ha valaki ezt a könyvet majd végiglapozza, akkor látni fogja, hogy nem a magyar mezőgazdaság egyik dekádjáról, tíz évéről beszélünk, hanem meghatározó tíz évéről beszélünk, aminek van egy minősége, és ezért meg is érdemli a figyelmet. Tehát örülök, hogy itt, ebben a körben lehetünk, és biztathatom a többi miniszteremet is.”

Az első sorban ott volt Mészáros Lőrinc is, aki 2010 után hipp-hopp lett az ország legnagyobb földesura. Talán kedvet kap ő is, hogy megírja ennek a történetét. Nemrég amúgy is belelapozott már egy másik könyvbe, az 400 oldal, Felcsúton adták ki és a fociról szól.

link Forrás

A mezőgazdaságra áttérve Orbán közölte, hogy a „2010 előtt a magyar vidék a legnagyobb vesztesek közé tartozott. Tehát az 1990 és 2010 közötti időszakot, ha ágazati szempontból megnézzük, ki nyert, ki veszített, melyik ágazat jutott előre, és melyik csúszott visszább, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar vidék vesztese volt a forrás elosztásának, a fejlesztéseknek, a beruházásoknak, a modern szabályozások megalkotása szempontjából is háttérbe szorult”. Ami érdekes megállapítás, hiszen a kárhoztatott időszakba beletartozik az első Orbán-kormány négy éve is.

link Forrás

Mostanra Orbán szerint már

„nem vagyunk messze attól, nem értünk még oda, de nem vagyunk messze attól, hogy azt tudjuk mondani, hogy ma egy magyar faluban ugyanolyan minőségű életet lehet élni, mint a fővárosban”.

Orbán előbb csak egy kicsit:

„örülök, hogy láthatom itt, remélem, nem értik félre, amit mondok, ezeket a magyar arcokat és székely lófőkre emlékeztető fejeket, akik itt szembenéznek velem a nézőközönség soraiból”,

aztán később hosszabb is kifejtette egy meglátását:

„Nekem régi megfigyelésem, lehet, hogy teóriám is, hogy a magyar férfiember archetípusa mégiscsak a gazda. Ezzel senkit sem szeretnék kirekeszteni a magyar férfiak közösségéből, de ha alapvetően ránéz az ember egy magyar férfira és megpróbálja megérteni, hogy mit gondol, miért gondol, miért úgy viselkedik, ahogy viselkedik, akkor valahogy ez mégiscsak az ősi időkbe, a gazdaösztönök világába visz bennünket vissza”.

Itt még nincs vége:

„Mert, ugye, egy vidéki ember, még ha nem egy olyan elegáns nagyvárosból is származik, mint Karcag, hanem egy kis faluból, mint én, ugye, mégiscsak hasonlóképpen a karcagiakhoz úgy gondolkodik, hogy van egy terület, ennek a területnek van határa, világos kiterjedése van, és az ezen a területen belüli életminőségért, a rendért, az abból való megélhetésért, annak a szépészeti vonatkozásaiért, egyáltalán a dolgok menetéért azért ő felelős. Tehát van felelősség, a felelősség nem korlátlan, nem elméleti, nem absztrakt, nem valahol lebeg, hanem itt és most, ezen a területen ő a felelős. Az emberért, aki ott van, az udvarért, a kutyáért, a macskáért, a veteményesért, a szőlőért meg a gyümölcsfákért. És ezeknek az összeműködéséért is, hogy az egészből rendezettség és harmónia legyen. És ez dolga egy magyar férfinak, hogyha van háza, akkor ennek így kell lennie. És szerintem ebből a gazda felelősségérzetéből érthető meg, hogy a magyar politikának miért adott a magyar vidék olyan sok jó államszervezőt és olyan sok jó államvezetőt. Mert az államról is pontosan ugyanígy kell gondolkodni, minthogy az ember gondolkodik vidéken a saját portájáról”.

Orbán kivételesen beszélt arról a rövid ideig tartó időszakról is, amikor nem politikusként kereste a kenyérre valót:

„Ez a találkozó visszahozza az emlékeimbe azt a boldog néhány hónapot, amikor a Mezőgazdasági Minisztérium Mérnök- és Vezetőképző Intézetében is dolgozhattam. Ez valamikor a nyolcvanas évek, 1986-87 környékén lehetett, néhány hónapra rúgott csak ez, és nagyon mélyreható, fontos élményeket szereztem a szocialista munkaszervezetek világáról, ami hozzájárult ahhoz, hogy csak néhány hónappal később a Fideszt meg is alakítsuk. És az agrárvilágról, az otthonról, Felcsútról hozott tapasztalataimat itt magasabb szintre emelhettem, mert az volt a feladatom, hogy továbbképzési tanfolyamokat szervezzek az akkor még meglévő tsz-világ elnökeinek, agronómusainak és pénzügyi szakembereinek a Piroska Hotel nevű műintézménybe, ott, valahol, a III. kerületben, ha még emlékeznek rá, ahol a helytállás fontos része volt – ezt később a politikában szintén föl tudtam használni –, hogy helyt kellett állni az ultimérkőzéseken is az agronómusokkal szemben, ami egy komoly kihívás, ha valaki még emlékszik ezekre a fiatal időkre”.

Volt az agronómusokkal folyatott ultizásoknak egy fontos tanulsága is, amit aztán Orbán saját elmondása szerint politikusként kamatoztatott, és mint a kormányzati kommunikációban láthatjuk, a mai napig is érvényesnek tart:

„És akkor meg is értettem az ő segítségükkel a magyar politikának a lényegét, mert az ulti ezt adja vissza: ha akarsz valamit, akkor ketten azonnal összefognak ellened. És ez a törvény azóta is érvényes, ez most is így van, akármiről is legyen szó a politikában: ha akarsz valamit, két ellenséged azonnal lesz. És csak akkor vágjál bele valamibe, hogyha elhiszed saját magadról, hogy az ellened összefogó legalább két embert képes vagy legyűrni. Ha nem vagy képes ezt elhinni és legyűrni őket, akkor bele se vágj. Ilyen fontos dolgokat tanul az ember, hogyha agrárszakképzéseket szervez a Piroska Hotelban”.

Amit egész végig egyáltalán nem érintett Orbán, az az EU-támogatások szerepe a magyar mezőgazdaságban, bár lehet, hogy az is beszédes, hogy negatív kontextusban sem jött elő Brüsszel.

Utóirat: Orbán Viktor írt a könyvbe egy köszöntőt. Fazekas Sándor szerint kiválót, Orbán szerint azért nem szabad túlzásokba esni:

„Sándor említette, hogy írtam egy köszöntőt, amelyet sajnos nem értékelek olyan jelentősnek, mint Sándor, akinek megköszönöm az udvarias megjegyzését. Inkább csak egy nyúlfarknyi kis beköszöntő ez, amit én ideírtam, de amit gondolok a könyv fontosságáról, az szerepel benne, meg a könyv által leírt területnek a fontosságáról; ez pedig az, hogy a nemzeti önbecsülés nem képzelhető el az agrárium nélkül”.