Részegen, jogosítvány nélkül nyúlta le egy ismerőse autóját, majd biztonsági öv nélkül kerítésnek ment

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Éjjel 0:45 után bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy autó kerítésnek csapódott Kocsolán. A dombóvári rendőrök a helyszínre mentek, és kiderült, hogy az autót egy 21 éves helyi férfi vezette. Megszondáztatták, a szonda magas értéket mutatott. Kiderült, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa, nem használta a biztonsági övét, és még meg is sérült a balesetben. A kocsiról kiderült, hogy azt egy ismerősétől, annak engedélye nélkül vitte el a baleset előtt.

Fotó: police.hu

A 21 éves férfit előállították, elszámoltatták, és jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve büntetőeljárást indítottak ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt is. Felelnie kell azért is, mert jogosítvány nélkül vezette az autót, nem használta a biztonsági övét, és még balesetet is okozott.

A férfi a tettére azt a magyarázatot adta, hogy nagyon sokat ivott, sétált hazafelé, amikor úgy döntött, hogy autóval megy tovább, ezért engedély nélkül elvitte az ismerőse utcán parkoló kocsiját, de az ittassága miatt nem tudott bevenni egy kanyart, és egy kerítésnek csapódott. (police.hu)