Feleannyiért vett lélegeztetőgépeket az állami kórházellátó, mint a Kínában portyázó Külügyminisztérium

járvány
2020 július 14., 13:25

Az állami kórházellátó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) bizonyította be, hogy olcsóbban is beszerezhetőek lélegeztetőgépek, mint ahogy a tömeges vásárlást intéző Külügyminisztérium tette.

A G7 cikkéből derül ki, hogy a koronavírus járvány miatt nemcsak a Külügyminisztérium, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó ÁEEK is vett lélegeztetőgépeket, 2481 darabot.

Ezek átlagára 10,8 millió forint volt. Szemben a Külügyminisztérium által kialkudott 19,8 millióval.

A majdnem kétszeres különbség a költségvetés számára különösen fájdalmas, pláne úgy, hogy a külügy több mint hatszor annyit vett a drágábban beszerzett gépekből.

Az ÁEEK összesen 26,7 milliárdot költött a 2481 darab lélegeztetőre.

A külügy 16 ezer darabért összesen 300 milliárd forintot fizet.

A most nyilvánosságra került ÁEEK-beszerzés azt is jelenti, hogy a már korábban is feleslegesen túlbiztosítottnak tűnő külügyi beszerzésnél is jóval több lélegeztetőgépet vásárolt Magyarország.

Korábban megpróbáltuk már összeszedni, hogy hány lélegeztető volt eleve Magyarországon, valószínűleg 1600 darab.

Szakértők a koronavírus járvány kezdetén a lehető legrosszabb forgatókönyv alapján azzal számoltak, hogy 7500-8000 darab lélegeztetőgépre lehet szükség, de ez tényleg olyan tömeges fertőzéssel számolt, ami példátlan módon végigsöpör az egész országon, több százezer embert súlyosan megbetegítve. Ezt elkerültük, a járvány első hullámában a legtöbben egyszerre 82-en szorultak lélegeztetésre a koronavírusos betegek közül.

A lehető legrosszabb forgatókönyvben szerepelő 7500-8000 gép helyett a külügy aztán már 8500-zal számolt. Menczer Tamás államtitkár szerint az operatív törzs végül ennél is többet, 10 ezer darabot kért, a külügy pedig biztos, ami biztos, leszerződött 16 ezer darabra, hogy meglegyen a szükséges 10 ezer. Kiderült, hogy mind a 16 ezret leszállítják majd. Ez került 300 milliárd forintba. A felesleget állítólag megpróbáljuk értékesíteni.

És ehhez a 17 600 géphez jön még az ÁEEK által beszerzett 2481 darab, amiről a külügy például egy szót sem szólt eddig. Vagyis már 20 081 lélegeztetőnél járunk, amiért legalább 327 milliárd forintot fizetett ki az állam. De még ez sem a vége, mert időközben elkezdték gyártani a magyar fejlesztésű lélegeztetőt is. Plusz itthon szerelnek össze egy másik típust is, amiből ezret vesz is a kormány.

Amivel szinte biztosan nálunk jut majd a legtöbb lélegeztetőgép egy főre a világon. Annyi szakember pedig egészen biztosan nincs jelenleg, amennyi üzemeltetni is tudná ezeket, bár a gépek nagy része amúgy is raktárban van.