Egyszerre négy személyiséggel zsarolta a nőt, aki meztelen képeket küldött neki egy társkeresőn

bűnügy
2020 július 20., 06:10

Magát más-más személynek, összesen négy embernek kiadva 3,85 millió forintot csalt ki egy Csaba keresztnevű férfi egy nőtől. Emellett további két álnéven egy másik nőtől is pénzt követelt, sikertelenül. Mindegyik nőt a tőlük szerzett meztelen képekkel zsarolta.

Balázs

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi 2017 év végén Balázs néven, társkereső oldalon ismerkedett meg az első nővel. Tőle intim fotókat kért és kapott.

Csaba

Miután a kapcsolatuk megszakadt, saját nevét használva, Csabaként újra felvette a kapcsolatot a nővel azt állítva, hogy pornográf oldalakon látta meg a róla készült képeket. Majd felajánlotta, hogy a képeket illegális szoftverrel minden weboldalról eltávolítja, de ezért 150 ezer forintot kért, amit a kétségbeesett nő ki is fizetett.

Balázs felesége

A vádlott néhány hét múlva a vele korábban megismerkedő Balázs feleségének mondva magát hat alkalommal összesen 2 millió kért és kapott azért, hogy a fotók ne kerüljenek nyilvánosságra.

Lajos

Néhány hónap múlva, Lajosként bemutatkozva azzal kereste meg a nőt, hogy főnöke tönkre akarja őt tenni az intim fotók miatt. Ekkor a nő ismét Csabához fordult, hogy az illegális szoftverével törölje a képeket, amit Csaba el is vállalt. Mindezért 1,15 millió forintot fizetett a férfinak.

Fél év múlva saját nevében, Csabaként 550 ezer forintért a hölggyel visszavásároltatta a saját fotóit.

Még egy alkalommal 150 ezer forintot próbált a nőtől megszerezni arra hivatkozással, hogy „idegeneknek az internetes dolgaihoz történő hozzáférését” fogja letiltani egy szoftverrel, de ekkor a sértett már nem fizetett, hanem a hatóságokhoz fordult.

Gábor

Utóbbi mozzanatokkal egy időben a vádlott már Gábor néven egy újabb hölggyel kötött ismeretséget egy társkereső oldalon. A nő kódot adott az egyik közösségi oldalon lévő profiljához, ahonnan a férfi szintén intim fotókat szerzett meg.

Három nappal később azzal kereste meg a nőt, hogy pénzért cserébe eltávolítja a fotókat a különböző weboldalakról, ahol azokat megtalálta. Mivel a nő nem fizetett, két hónappal később azt helyezte kilátásba, hogy ha nem fizet, közzéteszi a fotókat az interneten. A sértett nem válaszolt, hanem feljelentést tett.

A vádlott tetteiért, minősített csalás és más bűncselekmények miatt a Győri Járásbíróságon fog számot adni. (Ügyészség)