A német kormány kompenzációt fizetne a melegségük miatt diszkriminált katonáknak

külföld
2020 július 26., 08:28

Előkészítés alatt áll egy törvénytervezet Németországban, amely lehetőséget teremtene a 2000 előtt hátrányos megkülönböztetést szenvedett német katonák pénzügyi kompenzációjára, írja a Deutsche Welle a RedaktionsNetzwerk Deutschland értesülései alapján.

photo_camera Annegret Kramp-Karrenbauer német katonák közt tavaly augusztusban Fotó: MICHAEL KAPPELER/dpa Picture-Alliance/AFP

Elsősorban azokra koncentrálnak, akiket a katonai bíróság közös beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolat miatt ítélt el a múltban. A tervek szerint hatályon kívül helyeznék ezeket az ítéleteket, és rehabilitálnák is az érintett katonákat. Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter július elején bocsánatot is kért a korábbi gyakorlat miatt.

A javaslatot szeptemberben terjesztenék be, ugyanazon a napon, amikor a védelmi minisztérium bemutatja „Tabu és tolerancia” című jelentését arról, hogyan kezelte a hadsereg a homoszexualitást 1955-től az ezredfordulóig.

Az 1955-ben létrehozott Bundeswehr első éveiben elbocsátották azokat, akikről kiderült, hogy melegek. Később engedélyezték, hogy a hadsereg kötelékében maradjanak, de nem tölthettek be magasabb pozíciókat. Ez a helyzet csak 2000-ben változott meg, 2014 óta már transgender egységek is működhetnek.