26 Emmy-jelölést zsebelt be a Watchmen

kultúra
2020 július 28., 16:04

Online közvetített ceremónián jelentették be idén az Emmy-díjra jelölt sorozatok listáját kedden Los Angelesben.

Az amerikai televíziós akadémia díjaira a legtöbb jelölést a rasszizmus témájával foglalkozó Watchmen kapta, ne függetlenül a 2020-as év első felének amerikai eseményeitől. „Ebben az évben tanúi vagyunk a történelem egyik legnagyobb, társadalmi igazságosságért folyó harcának. És kötelességünk ezt a médiumot is felhasználni a változtatásra” - fogalmazott Frank Scherma, az akadémia elnöke a ceremónián.

photo_camera A Watchmen színészei és producere az Emmy-jelölések bejelentésén Fotó: CHRIS DELMAS/AFP

A második legtöbb jelölést az Amazon The Marvelous Mrs. Maisel című vígjátéka kapta, a Netflixen futó Ozark pedig 18 jelöléssel lett a harmadik ebben a sorban.

A drámasorozatok közül a Better Call Saul, A korona, A szolgálólány meséje, a The Mandalorian, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Stranger Things és az Utódlás kapott jelölést. A vígjátéksorozatnál pedig a Félig üres, a Halott vagy, A jó hely, a Bizonytalan, A Kominsky-módszer, a Marvelous Mrs. Maisel, a Schitt's Creek és a Hétköznapi vámpírok - A sorozat kaphat Emmy-díjat.

A drámasorozatokban szereplő színésznők közül Jennifer Aniston, Olivia Colman, Jodie Comer, Laura Linney, Sandra Oh és Zendaya lett jelölt, a színészek mezőnyében Jason Bateman, Sterling K. Brown, Steve Carell, Brian Cox, Billy Porter vagy Jeremy Strong nyerheti az Emmyt.

A vígjátéksorozatok színésznő jelöltjei közé Christina Applegate, Rachel Brosnahan, Linda Cardellini, Catherine O'Hara, Issa Rae és Tracee Ellis Ross jutott be. A színészek közül pedig Anthony Anderson, Don Cheadle, Ted Danson, Michael Douglas, Eugene Levy és Ramy Youssef szerepel a jelöltlistán.

A kategóriák győzteseiről augusztus 21-én kezdődik, és augusztus 31-ig tart a szavazás. Az Emmy-díjak átadását szeptember 20-án élőben közvetíti az ABC televízió Észak-Amerikában. (MTI)