Elítélték a volt maláj miniszterelnököt a sokmilliárd dolláros korrupciós perben

külföld
2020 július 28., 04:10

Bűnösnek találták Najib Razak korábbi maláj miniszterelnököt, a történelem egyik legnagyobb korrupciós botrányának gyanúsítottját. A politikust öt különböző ügyben állították bíróság elé, most még csak az első pernek értek a végére, ráadásul Najib a fellebbezési lehetőséggel is élni fog. A kedden meghozott ítélet hét vádpontban állapította meg a bűnösségét: ez alapján

közel tízmillió dollár vándorolt egy állami befektetési alaptól, közbeiktatott szereplőkön keresztül a politikus személyes számláira.A 67 éves Razak hétfőn arról posztolt a Facebookon, hogy ha bűnösnek találják, meg fogja támadni az ítéletet, és felkészült, hogy a végsőkig harcoljon. „Az első naptól fogva azt mondtam, ezt egy lehetőségnek tekintem arra, hogy tisztázzam a nevem” - idézi a Guardian.

A bíróságon elhangzottak szerint a volt miniszterelnök 800 ezer dollárt költött ékszerekre Olaszországban egyetlen nap alatt, néhány hónappal később pedig 108 ezer dollárt vert el egy hawaii Chanel butikban.

Razak ártatlannak vallotta magát, szerinte ezek a vásárlások hivatalos célt szolgáltak, őt pedig az 1MDB befektetési alapnál vezették félre, ahol azt állították, a pénzt a szaúdi királyi család küldte ajándékba.

photo_camera Najib Razak a keddi ítélet kihirdetése előtt Fotó: MOHD RASFAN/AFP

A gyanú szerint összességében 4,5 milliárd dollár tűnt el az 1MDB-től, ebből több mint 700 millió vándorolhatott a korábbi miniszterelnök számláira. Feleségét, valamint egykori kormányzati és párthivatalnokokat is vád alá helyeztek, csakúgy mint Riza Azizt, Razak mostohafiát, a Wall Street farkasa producerét. A korábbi gyanú szerint ő az 1MDB-től sikkasztott pénzt használta a filmjei finanszírozására, de májusban ejtették a vádakat.

Az ügy fontos szereplője a Goldman Sachs amerikai befektetési bank is, amelynek vezetője tavaly januárban kért bocsánatot a maláj néptől. A vád szerint a bank is segített eltüntetni az 1MDB-ből 4,5 milliárd dollárt. Múlt héten azonban, egy 3,9 milliárd dolláros megállapodás után a bankkal szemben is ejtették a vádakat.

A malajziai ügyészség vizsgálata 2016 januárjában egyszer már felmentette Razakot, de miután abban az évben május közepén elvesztette a parlamenti választást, új főügyészt neveztek ki. Megtiltották neki, hogy elhagyja az országot, valamint elrendelték azt is, hogy az ügyészség oldja fel az 1MDB-ügyről szóló bűnügyi akták titkosságát.

Később több száz luxustáskát találtak nála, a gyerekeinél pedig 35 táskányi készpénzt foglaltak le.