Megint közzétették, hány aktív fertőzött van az egyes megyékben

járvány
2020 július 29., 19:55

A kormányzati tájékoztatási oldal először két hete közölt adatokat megyékre bontva az aktív esetekről és a koronavírusban elhunytakról. Akkor és most is Budapesten, Zalában és Pest megyében regisztrálták a legtöbb esetet, de a friss adatok szerint az első kettőben csökkent a számuk azóta, míg Pest megyében nőtt.

Két hete négy olyan megye volt, ahol egyetlen regisztrált betegről sem tudtak, azóta mindegyikben lett aktív eset: Tolnában és Baranyában 1, Somogyban 5, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 6.

Most Békés az egyetlen koronamentes övezet, mármint a hivatalos adatok szerint.

A negyedik legtöbb fertőzöttet mutató Borsod-Abaúj-Zemplén mellett Hajdú-Biharban nőtt nagyobbat az aktív esetek száma: 41-ről 50-re, illetve 5-ről 24-re.

Az elhunytak száma 13. napja változatlan, eddig 596 olyan haláleset történt, ahol koronavírus-fertőzést is azonosítottak. Az elhunytak döntő többsége olyan idős ember, aki több krónikus betegségben is szenvedett. 24 olyan elhunyt van, akinél jelenleg nem tudnak meglévő társbetegségről. Az elhunytak 60 százaléka (361 fő) budapesti, 40 százalékuk (235 fő) vidéki. Három olyan megye van, ahol nem történt haláleset: Békés, Hajdú-Bihar és Vas.