Száznyolcvan forintért nyomott kést egy horgász nyakához, aztán zsömlét és kenőmájast vett

bűnügy
2020 július 29., 06:55

B. József rokonlátogatásra érkezett Gödre, majd úgy döntött, marad. Oadokon aludt, a pénze elfogyott, amikor szombat délben a Feneketlen-tónál egy horgászó férfi háta mögé lépett, és zöld nyelű bicskáját a nyakához tartotta, majd közölte: „pénzt vagy életet!”. Pénztárcát és mobiltelefont követelt.

A horgász pénzérméket nyomott a kezébe, támadója pedig búcsúzóul tudtára adta, ha megfordul, elvágja a torkát, majd elmenekült a helyszínről. Elrejtette dzsekijét nehogy később felismerjék, majd egy közeli élelmiszerboltba ment, ahol a rabolt 180 forintból három zsemlét és egy kenőmájast vett. A szabad ég alatt töltött éjszaka után átöltözött, a rabláshoz használt ruháját és a bicskát pedig a Dunába dobta.

photo_camera Fotó: Sagyibó Melinda/police.hu

Közben a rendőrök minden lehetséges tanút igyekeztek felkutatni, adatot gyűjtöttek, kérdezősködtek. Hétfőn kaptak bejelentést, hogy néhány helyi egy bokorban olyan dzsekit talált, amilyenről a járőrök beszéltek nekik korábban. A kabátot felnyalábolva a rendőrök egy közeli borozóban is érdeklődtek, ahol a tulajdonos egyik vendége ruhadarabjaként ismerte fel. B. Józsefet nem sokkal később elfogták.

Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, magyarázata szerint nagyon megbánta tettét, amire az éhség vitte rá. Az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság, egyben kezdeményezik letartóztatását. (police.hu)