A kormány 700 milliós többletforrást tett félre a Magyarságkutató Intézetnek

POLITIKA
2020 július 30., 19:45

Úgy tűnik, a 2019 óta működő Magyarságkutató Intézet máris lelakta az eddigi székházát, mert egy csütörtöki kormányhatározat rendesen megszórta őket költségvetési forrással, hogy átalakítsák és felújítsák az eddig használt helyiségeiket. Valamint a megnövekedett feladatellátásra többletforrásokat is kaptak:

Az Magyarságkutató Intézet idei költségvetési keretét 216,2 millió forinttal emelte meg a kormány, de emellé még kaptak 490 milliót az általuk használt helyiségek felújítására. De azt is bebiztosították, hogy a 2021-es költségvetésből a Magyarságkutató 1,2 milliárd forintot kapjon. Ugyanakkor 2022-ben a költsgvetési támogatásuk megint visszaesik 216,2 millióra.

A 101 munkatársat foglalkoztató szervezet feladata, hogy olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amelyekre eddig nem volt lehetőség, vagyis ahogy az ilyen intézetek általában, a kormány történelemképére igyekeznek ráerősíteni. Kásler Miklos egyébként már tavaly is kevésnek tartotta a Magyarságkutatónak adott pénzt, ezért már akkor többletforrást kért. AZ akkori tervek között szerepelt a városligeti Vajdahunyad várban létrehozandóa Hun-magyar Múzeum is.