Új főszerkesztő-helyettest neveztek ki az Indexnél

karrier
2020 július 30., 09:56

Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke közleményben tudatta, hogy a szerkesztőséghez „a mai nappal csatlakozik a korábbi Indexes Tevan Imre, aki korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot. Tevan Imre, a korábbi munkakörében főszerkesztő-helyettesként kezdi meg a munkát. Feladata, hogy az elmúlt heti szerkesztőségi felmondási hullámot követően támogassa a lap zavartalan működését és a szerkesztőség újraépítését.”

Tevannak nem szokatlan, hogy azután vállal feladatot egy szerkesztőségnél, hogy a főszerkesztő leváltása miatt a szerkesztőség nagy része felmond. 2014-ben azután lett felelős szerkesztő az Origónál, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató - azóta már az Index körüli cégek tulajdonosa - politikai okokból kirúgta a főszerkesztőt 2014-ben. Két évvel később a VS.hu-nál tűnt fel, miután a lap újságírói csoportosan felmondtak az eltitkolt jegybanki finanszírozás miatt.

Bodolai közleménye szerint „Imre, akárcsak az Index vezetősége, elkötelezett a független újságírás iránt, így megállapodásunk fontos pontja, hogy amennyiben bármilyen oldalról nyomást érez újságírói munkájában, úgy ezzel a nyilvánossághoz fordulhat, ezen a területen nem köti majd szerződésben rögzített titoktartás. A vezetőség legfontosabb szempontja a továbbra is a független, objektív szellemiség megőrzése és a cég pénzügyi stabilitásának megtartása, ennek érdekében szeretnénk mielőbb minden munkajogi kérdést lezárni és a kizárólag az újság jövőjével foglalkozni.”

Tevan egy nyilvános posztja alatti kommentben magyarázta el a döntése hátterét. Ezt ezzel a mondattal kezdte:

„Nyilván sokan azt fogják gondolni, hogy mocskos áruló vagyok. (Lehet persze, hogy itt, a barátaim és ismerőseim között, aki így véli, udvariasan magában tartja.)”

Posztja szerint ő is tudja, hogy az Index függetlenségét veszélyek fenyegetik: „A lényegi kérdés, hogy lehet-e normális, független újságot csinálni továbbra is az Indexben. Az derült ki, hogy lehet, mégha csak azért és addig is, mert és ameddig engedik. És ez az ameddig egészen biztosan nem örökre szól. Átéltem már egyszer egy nagyon hasonló helyzetet az Origóban, és ott szűk két évig lehetett normális és vállalható újságot csinálni.”