Vezető republikánusok hallani sem akarnak az amerikai elnökválasztás halasztásáról

külföld
2020 július 31., 04:50

Vezető republikánus politikusok jelezték Donald Trumpnak, hallani sem akarnak az idén novemberben esedékes elnökválasztás elhalasztásáról - írja a BBC. Az elnök arra hivatkozva kezdeményezte a halasztást, hogy a levélszavazás - amit a tomboló koronavírus-járvány miatt szorgalmaznak a választás lebonyolítására - szerinte választási csalásra adna lehetőséget.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szerint „az ország történetében soha, még a polgárháború alatt sem maradt el választás” az Egyesült Államokban. „Megtaláljuk a módját, hogy most, november harmadikán is megtartsuk” - mondta egy televíziós interjúban

A Trump egyik stabil szövetségesének tartott Lindsay Graham szenátor is úgy fogalmazott, „nem jó ötlet” a halasztás. Nem támogatja az ötletet Kevin McCarthy republikánus törvényhozó sem, Mike Pompeo külügyminiszter azonban ügyesen kikerülte a kérdést, amikor a sajtó a véleményéről faggatta. „Nem szeretnék belemenni semmilyen jogi ítéletalkotásba” - mondta.

Ha már a jognál tartunk: Trumpnak hivatalosan nincs felhatalmazása a választások elhalasztásáról dönteni, egy ilyen javaslatot a kongresszusnak kellene jóváhagynia.