"Miért ne történhetne meg?" - reagálta az Index-ügyre Gulyás miniszter

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter módot talált rá, hogy hencegjen a foglalkoztatási adatokkal, még ha még saját statisztikáik szerint is 38 ezerrel dolgoztak kevesebben idén júniusban. mint egy éve. Gulyás szerint azonban még így is több embernek van munkája, mint idén januárban volt. Ez amúgy a mezőgazdasági idénymunkák miatt mindig így van, vagyis ha a nyáron kevesebben dolgoznának, mint télen, az komoly tragédia volna.

Gulyás szerint a foglalkoztatási statisztikák bizonyítják, hogy a kormány állta az ígéretét: ahány munkahelyet megszüntet a vírus, annyit teremtenek újra.

Más megszűnő munkahelyek apropóján már sokkal visszafogottabban értékelte a kormány lehetséges szerepét. Amikor az Index szerkesztőségéről kérdezték, ahol lassan másfél hete szinte a teljes szerkesztőség felmondott, mert a kormány médiaintézője, Vaszily Miklós ellenőrzése alá került tulajdonos kirúgta, majd kérésük ellenére se vette vissza főszerkesztőjüket. Gulyás szerint a kormánynak ebbe "nincs lehetősége beleszólni", mert ez egy "szerkesztőségen belüli vita", a lap pedig "magántulajdonos" birtokában van. "Vádként fogalmazódik meg a kormánnyal szemben, hogy ilyen megtörténhet, de miért ne történhetne meg" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte "akkor sérülne a sajtószabadság, ha a kormány beleszólna".

Rádióinterjújában Gulyás emellett még dicsérte a kormány járványellenes intézkedéseit, és közölte, hogy ha megakadályozzuk a vírus behurcolását, akkor "Magyarországon a jelenlegi szabályok fenntartása mellett, amelyek beváltak, a fertőzésszám megmaradhat az európai összehasonlításban is alacsonynak mondható szinten". (Via MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.