A kormány ősszel újra ráfordul a börtönkártérítésekre

POLITIKA
2020 augusztus 03., 08:09

A kormány az év elején emelte országos témává, hogy számos elítélt sikerrel perelte a magyar államot nemzetközi fórumokon azért, mert túlzsúfolt börtönökben tartották őket fogva. De a kormány szerint a „börtönbiznisz” sérti az állampolgárok igazságérzetét, és fel kell számolni ezt a gyakorlatot.

Most ez a javaslat is szerepel a kormány őszi jogalkotási gyakorlatában, amit Semjén Zsolt már el is küldött Kövér Lászlónak. Az ATV beszámolója szerint a börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárás újraszabályozásával összefüggő törvények módosítása nagy horderejű javaslat: „amellett, hogy megfelelő lehetőséget ad az áldozati igények érvényesítésére, biztosítja azt is, hogy a kártalanításként kapott összeg - ha az elítéltnek egyéb kielégítésre vonatkozó kötelezettségei vannak -, a megtérítés alapjául szolgálhasson”. De az új szabályozással az európai parlamenti és az európai tanácsi rendeletek végrehajtásához szükséges jogharmonizáció is megtörténik.

Varga Judit igazságügyminiszter június végén a parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy a komplex szabályozás elfogadásáig - novemberig - gyors, átmeneti megoldás jelent, hogy a már lezárt ügyekben is lehetőség lesz a sértettek esetében az utólagos, sértetti kártérítés igénylésére.

A parlament február végén döntött úgy, hogy június 15-ig nem fizethető ki a börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás, de május közepén a koronavírusra hivatkozva október 31-ig tolta ki a határidőt, vagyis továbbra sem lehet kártérítést igényelni. Egyben arról is döntöttek, hogy a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozást a kormánynak október 31-éig kell kidolgoznia.

Pintér Sándor szeptember 30-ai kapott határidőt kapott arra, hogy a börtönzsúfoltság kérdését megoldja. Aztóta már több helyen is új börtönszárnyakat adtak át.

A strasbourgi bíróság embertelennek és megalázó bánásmódnak minősítette a magyar börtönökben uralkodó körülményeket. Egy pernyertesnek például 17 emberrel kellett megosztania egy 30 négyzetméteres cellát, nem beszélve a tetvekkel teli ágyakról vagy a 40 fokos hőségről. 2018-ban az alapvető jogok biztosa is borzasztó körülményeket talált egy budapesti börtönben.

Kiemelt videóink