Hogyan hagyta le a Mészáros és Mészáros Kft a Google-t, Ganz Ábrahámot, Weiss Manfrédot, és lett a magyar gazdaságtörténet valaha volt legsikeresebb cége

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Kivételesen érdekes, szórakoztató, és informatív, ráadásul kizárólag publikusan ellenőrizhető adatokra alapuló cikkekben jár utána a G7 annak, hogy miért éppen Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft lett a magyar gazdaság történetének legsikeresebb vállalata. 

Az alaphelyzet az, hogy ez a cég a 2001-es megalapítása óta olyan tempóban tudta megsokszorozni eszközeinek értékét, árbevételét és nyereségét, mint a magyar cégtörténetben soha senki. Még a legendává és világhírűvé vált, Tungsram-típusú nagyvállalatok sem. Sőt, ez a tempó még olyan mai, robbanásszerűen gigavállalattá lett internetes óriásokat is megszégyenít, mint a Google. 

Ezt onnan tudni, hogy a szerző, Tóth István János nem egyszerűen ismerteti a Mészáros és Mészáros fő gazdasági mutatóinak fejlődését, hanem történelmi kontextusba is helyezi azokat.

Miközben maguk az adatok is minimum impozánsak. Önmagában is hatásos, egymondatos cikk lenne, hogy

“Az MM a 2010-es hatalomváltás óta összes eszközét folyó áron számolva 141-szeresére, árbevételét 102-szeresére, nettó profitját pedig 58-szorosára növelte.”

De egyből sokkal érdekesebb, ha tudjuk, hogy az MM ütemétől olyanok maradtak le csúnyán, mint 

  • a Ganz Öntöde és utódcégei, 
  • a Láng Gépgyár, 
  • a Weiss konzervgyár, amiből a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek lett, 
  • a Tungsram elődje, a Villanyos Izzólámpagyár,
  • vagy Richter Gedeon családi patikája, ami később a gyógyszergyárrá nőtte ki magát.

A szuperérdekes esszé az árbevételnövekedést vizsgálva azt emeli ki, hogy a klasszikus magyar sikercégek növekedése jellemzően egyenletes volt, míg az MM óriási ugrásokkal haladt. Érdekes, hogy arányában a legnagyobb ugrást nem 2010 után, hanem 2007-8-ben hajtották végre, amikor a nettó árbevétele 1,77 millióról 100 millió forint fölé nőtt. De abszolút értékben persze a NER időszakában növekedett a legjobban a bevétel, 2018 és 2019 között például egyetlen év alatt 37 milliárd forinttal.

De az MM árbevételnöveledési tempója nemcsak a XIX.-XX. század fordulóján virágzó cégekéhez képest sokszoros. Tóth egy másik remek ábrán Mészáros cégét ugyanis a Ganz és a Tungsram mellett olyan nagyon is mai, korszerű és villámsebesen sikeressé vált cégekkel hasonlítja össze, mint az Alphabet (a Google anyacége) és a Nav N Go nevű igen sikeres magyar startup, illetve egy családi tulajdonban lévő sikeres építőipari cég. És az MM ezeket is nagyon lazán veri. Külön érdekesség, hogy a többi, időben egymástől távol működő, teljesen eltérő profilú vállalkozás növekedési tempója szinte azonos, míg Mészáros Lőrinc cégéé nemcsak sokkal nagyobb, de vadabbul is ugrál.

Az MM-hez egyedül Weiss Manfréd cégének növekedési tempója hasonlítható, de azt a vállalkozást az első világháború tette igazi óriáscéggé, míg az MM békeidőben tevékenykedik.

Az elemzés következő megállapítása, hogy a klasszikusan sikeres magyar vállalatok mind exportáltak is vagy dolgoztak külföldön, míg az MM egyáltalán nem tesz így, mégis gyorsabban nő. 

A cikket tényleg érdemes teljes egészében elolvasni, én már alig várom a második részét.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem