Italba kevert bódítószerrel kábította el ismerőseit, akiket aztán kirabolt

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

A vád szerint az 54 éves férfi 2018-ban rendszeresen úgy szerzett meg értékeket, hogy régebbi vagy alkalmi ismerőseit elkábította egy gyógyszerhatóanyaggal. A férfi a vegyszert italba keverte, és azzal kínálta meg ismerőseit, majd az öntudatlan állapotba került személyek készpénzét és mobiltelefonját eltulajdonította.

A vádlott öt alkalommal fosztott így ki másokat, az egyik eset azonban tragédiával végződött. A férfi egy ideig egy időskorú sértettnél lakott, ahol egy másik bérlő lakrészébe besurranva lopott. Emiatt a lakást el kellett hagynia, azonban az időskorú bérbeadót később rendszeresen látogatta, majd elhatározta, hogy őt is kirabolja. A vádlott üdítőbe keverve a bódítószert megkínálta a sértettet, majd amikor a bérbeadó magatehetetlenné vált, az értékeit elvitte. Az idős sértett azonban nem tért magához, hanem néhány órán belül elhunyt. 

A Fővárosi Főügyészség a terhelt, mint erőszakos többszörös visszaeső ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények, köztük időskorú sértett sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje letöltendő fegyházbüntetésre a vádlottat és a törvény kötelező rendelkezése alapján állapítsa meg, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától. 

A bűncselekmények a terhelt előéletére és a halmazatra figyelemmel akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők. Az ügyészség indítványozta, hogy abban az esetben, ha a vádlott az előkészítő ülésen a vád tárgyát képező bűncselekmény vonatkozásában teljes körűen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje tizennyolc év fegyházra és tizenöt évre tiltsa el a közügyektől.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem