Négy lányuk folyamatos bántalmazása miatt kell bíróság elé állnia egy győri házaspárnak

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy győri házaspár ellen négy lányuk bántalmazása, veszélyeztetése, valamint szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.

A vádirat szerint a házaspár négy gyereke 2006 óta rendszeresen tanúja volt a családi konfliktusoknak. De apjuk

rendszeresen szíjjal, fakanállal, horgászbottal is bántalmazta őket.

Anyjuk védelmére sem számíthattak, a nő a neveléssel kapcsolatos feladatait 2016-tól tejesen elhárította. A házimunkákat is a két nagyobb gyerek végezte, kisebb testvéreiket is ők látták el a tanulás rovására.

Az apa a legidősebb lányát általában szobafogsággal büntette, volt, hogy ez egy hónapig tartott. Második gyermekét becsmérelte, megalázta, többször hányásig fojtogatta. Harmadik lányát a 14. születésnapjához közeledve felvilágosításra hivatkozva szexuális cselekményre kényszerítette. Szexuális céllal közeledett hatéves lányához is

- fogalmaz az ügyészség közleménye.

A folyamatos bántalmazás miatt a gyerekek közül volt, aki alkoholhoz, gyógyszerhez és kábítószerhez nyúlt, elszökdösött otthonról, éles tárggyal bántalmazta magát.

A férfit kiskorú négyrendbeli veszélyeztetésével, szexuális erőszakkal, szexuális kényszerítéssel, a személyi szabadság kétrendbeli megsértésével, négyrendbeli bántalmazással és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszakkal vádolják, feleségét pedig kiskorú négyrendbeli veszélyeztetésével.

Kettejük közül a férfi van előzetes letartóztatásban, rá fegyházbüntetés kiszabását kérte, és a szülői felügyeleti jogának megvonását indítványozta az ügyészség.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem