A függetlenség, mint életcél
Nem sok tanács van az életben, ami kivétel nélkül mindenkinek hasznos lehet, de az, hogy próbáljon törekedni a függetlenségre, éppen ilyen. Teljes függetlenség természetesen nem létezik, de mint folyamatosan szem előtt tartandó szent cél, szinte minden élethelyzetben hasznos. Szívesen írnék arról, hogy azért szeretek Budapesten biciklizni, mert akkor a tömegközlekedéstől és a dugóban álló autóktól függetlenül is tudok létezni, és még elég sok hasonló, a függetlenség ideáját fetisizáló idióta elméletem van, de ma Magyarországon nem ez a legégetőbb kérdés nekünk, függetlenségpártiaknak. Hanem az, hogy az egyre autoriterebb hatalom beeszi magát mindenhova, az iskolai tankönyvektől a Balatonig, fokozatosan felzabálva a függetlenséget, és annak féltestvérét, a szabadságot.
Szemben a kommunista rendszerrel, ami szintén nagyon rosszul viselte, ha valaki függetlenül és szabadon próbált létezni, ez a rendszer nem totalitariánus módon mászik bele mindannyiunk agyába és életébe. Talán megtenné, ha tehetné, de, és ez elsősorban a mostanában sokat átkozott internetnek és a globalizációnak köszönhető, ezek nem olyan rendszert építenek, mint azok.
Ez azért jó hír, mert így, szemben a szovjetcsatlós-léttel, még lehetséges minimális kompromisszummal lehozni az életünket. És aki minimálisat sem szeretne, nyugodtan elköltözhet külföldre – ezt nem a cinikus „akkor le lehet lépni” hangon mondom, hanem kifejezetten bátorítóan, felhívva a figyelmet arra, hogy hála a jó istennek (valamint a globalizációnak és az internetnek) mindenkit vár az egész világ.
A 444-nél azonban, akárcsak olvasóink túlnyomó többsége, úgy gondoljuk, hogy ameddig az lehetséges, itthon próbálunk meg értelmes, független életet élni. Ezért döntöttünk úgy hosszas rágódás után, hogy 2020 nyarán teszünk egy nagy lépést előre, az előfizetéses médiamodell felé. Ez egyébként ez a modell, ami mindenki számára teljesen természetes volt, amíg az internet, aminek bizony vannak hibái is, el nem hitette mindenkivel, hogy ingyen is meg lehet tudni mindent, ami érdekes, ami számít, ami fontos.
A szomorú igazság azonban az, hogy nem lehet. Az ingyenes modell az újságírókat túlságosan kiteszi mindenféle hatalmi érdekek, gazdaságiak és politikaiak széljárásának, és ennek végső soron a fogyasztók, azaz az olvasók, és így közvetve az egész társadalom issza meg a levét. Ez még akkor is így lenne, ha Magyarország egy virágzó demokrácia lenne, de pechünkre Magyarország soha nem volt, és valószínűleg soha nem is lesz virágzó demokrácia.
Így nekünk, akik előtt a függetlenség nemes eszméje lebeg valahol a nagyon messzi távolban, hiába tudjuk, hogy azt valójában soha nem érinthetjük meg, nem marad más választásunk, mint a nagyjából combközépig – illetve egyes számítások szerint éppen az alsó ajkunkig – érő trágyalében konokul menetelni feléje. Nem keserergve írok erről a trágyaléről, hiszen a független, szabad ember egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem keseregve, reménytelenül megtörve kókadozik. És nem is elborzadva, hiszen akkor a trágyalé elérte a célját, ami leginkább az orrok facsarása. Derűsen és mindörökké kedélyesen szögezem csak le azt a minden értelmes ember által világosan látott tényt, hogy itt sok a szar.
Mit tehet egy ilyen helyzetben az értelmes ember, aki ezzel tisztában van? Például segít a 444-nek sikerre vinni ezt az előfizetős izét. 2013 májusában kezdtük el csinálni ezt az újságot, és ez a hét év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy egyre fokozódó ellenszélben is tudunk egyenesen, a helyünkön állni. Ráadásul állás közben még tájékoztatni és szórakoztatni is van energiánk.
Ebben a hét évben legfontosabb értékünket, a függetlenségünket is meg tudtuk őrizni. És azzal, hogy nekünk sikerült, sikerült ez az olvasóinkak is, akiknek nem tudta felfalni az agyát és a lelkét a kormányzati propagandagépezet, hanem megmaradtak attól függetlenül tájékozódni képes embereknek. Ha sokan csatlakoztok hozzánk – és eddig nagyon úgy tűnik, hogy sokan csatlakoztok hozzánk – egymás hátát védve fogjuk megőrizni a függetlenségünket: ti a miénket, mi pedig a tiétek.
De! – kaptuk meg a kritikát több helyről az utóbbi napokban, amely szerint a függetlenség bizony olyan luxus, amit sajnos csak kevesen engedhetnek meg maguknak ebben az országban, tessék, mi is milyen drágán adjuk. Hogy kinek mi a drága, azzal semmiképpen sem vitatkoznék. A kriitka második részével, amely szerint ezzel az egésszel csak azt érjük el, hogy sokan el legyenek zárva a számukra fontos információktól, és így végső soron mi számoljuk fel az ő függetlenségüket, igen.
Mi – mármint ti és mi – most nem azt döntjük el, hogy „444 mindenkinek” vagy „444 keveseknek”, hanem azt, hogy „444” vagy „semmi”. Ha lesz 444, mi továbbra is mindent el fogunk követni azért, hogy a függetlenséget garantáló üzleti modellünk lehetővé tegye, hogy akit érdekel a 444, ahhoz el is jusson. Tervezzük többek közt azt is, hogy aki szeretné és megengedheti magának, ne csak magának, hanem akár ismeretleneknek is segíthessen ebben. Ugyanakkor, és ezt fontos megemlíteni, ne ringassa magát senki abba a tévhitbe, hogy a 444-et kilencmillió akárhányszázezer magyar szeretné olvasni. Mi sem gondoljuk. Csak azokhoz tudunk szólni, akiknek a függetlenség nem luxus, hanem életcél.