Elfogták a Szeged körül ólálkodó tarajos sült

ÁLLAT
2020 augusztus 07., 10:41

Befogtak egy tarajos sült (Hystrix cristata) Szegeden, a rendezőpályaudvaron, az állat biztonságban van a Szegedi Vadasparkban. Az állat Észak-Afrikában a Szaharán kívül mindenütt elterjedt, de előfordul Olaszország déli területein és Szicíliában is, ahová valószínűleg az ókori rómaiak hurcolták magukkal, de lehetséges, hogy Albánia és a volt Jugoszlávia területén is előfordul.

Tarajos sül
photo_camera Tarajos sül Fotó: Jean-Jacques Alcalay/Biosphoto via AFP

Veprik Róbert igazgató pénteken újságíróknak elmondta, hogy korábban többször is megkeresték már az intézményt azzal, hogy egzotikus állatokat észleltek Szegeden vagy a város környékén. Előfordult, hogy a vadaspark munkatársai kígyót fogtak be egy játszótéren vagy illegálisan tartott szervált kellett befogadniuk, de olyan is, hogy csak egy vízisikló okozott riadalmat.

Július végén jelezték, hogy egy tarajos sül bukkant föl a szegedi rendezőpályaudvar környékén. A fajmeghatározás pontosnak bizonyult, az állatot befogták.

Eredete ismeretlen, vagy Szerbiából keveredett Szegedre, vagy egy kedvtelésből tartott állat szökött meg, esetleg gazdája unhatott rá.Az állat további sorsáról a hatóságok döntenek, hogy ezután a vadasparkban gondozzák tovább vagy másik magyarországi állatkertbe kerül. Korábban a faj példányait gondozták a Szegedi Vadasparkban, jelenleg egy távolabbi rokonát, az észak-amerikai kúszósült (Erethizon dorsatum) mutatják be a látogatóknak.

Horváth Zoltán és Baksa Ottó, a MÁV tarajos sült felfedező munkatársai elmondták: őz, róka, nyúl gyakorta előfordul a pályaudvar környékén, tarajos süllel azonban korábban még nem találkoztak. Már korábban is felfigyeltek a különös állatra, amely egyik este betévedt a fűtőházba. Akkor biztonságba helyezték és értesítették az állatkertet.

A kifejlett példányok tömege elérheti a 30 kilogrammot is, így az eurázsiai hód után a kontinens legnagyobb rágcsálójának számít. Testét a háta közepétől a farkáig 30-35 centis tüskék borítják, a kimeresztett tüskék az állat fején hosszú tarajt képeznek. A tüskéket védekezésre használja, azok lazán ülnek az állat bőrében, és a támadóval érintkezve azonnal leválnak. A visszahajló horgokkal sűrűn tűzdelt tüskék minden mozdulatra egyre mélyebben fúródnak a testbe és fájdalmas, elgennyesedő sebet okoznak.

photo_camera Fotó: Michel & Christine Denis-Huot/Biosphoto via AFP

A tarajos sülök magányosan, néha párban járnak és szinte kizárólag éjszaka aktívak, a nappalokat a maguk ásta üregekben töltik. Európában telente is az üregrendszerekbe húzódnak, de nem alusznak téli álmot. Gumókkal, gyökerekkel, gumókkal táplálkoznak, de rovarokat, gyíkokat, békákat is elfogyasztanak. A nőstények Afrikában évente kétszer-háromszor, Európában csak egyszer, tavasszal fialnak, alkalmanként két-három utódot a világra hozva. A kicsinyek a rágcsálókhoz képest fejletten születnek, tüskéik azonban még puhák, egy hét után keményednek meg. (MTI)