Az SZFE egyaránt elhatárolódik Gyurcsánytól és a fideszes megmondóemberektől

oktatás
2020 augusztus 10., 14:42

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem elítél minden szélsőséges megnyilvánulást, származzon az önjelölt megmondóemberektől, Gyurcsány Ferenctől, vagy a Pesti Srácoktól” - olvasható friss közleményükben.

Itt egyrészt a kormánypárti portál Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti! című vezércikkére utalnak, amely így tette helyre a tiltakozó fiatalokat: „Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek.”

Másrészt pedig Gyurcsány Ferenc nyilatkozatára, aki ezt írta: „Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot.”

link Forrás

Az SZFE Intézetvezetői Tanácsának közleménye szerint:

  • Egyrészt nehezményezzük, hogy szakmai álláspontunkat, érveinket összemossák a bennünket „támogató” hangos és taszító nyilatkozatokkal.
  • Másrészt elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a védelmünkben bárki antidemokratikus kijelentéseket tegyen.
  • Harmadrészt határozottan visszautasítjuk az oktatóinkat és a hallgatóinkat durván sértő, szabadságjogaikat alpári módon megkérdőjelező megnyilvánulásokat.

Az egyetem vezetése valószínűleg azért kényszerült elhatárolódni a hozzájuk amúgy semmilyen módon nem kötődő, a sorsuk alakulására befolyással nem bíró ellenzéki politikus mások szerint is problémás szavaitól, mert

a kormánypárti nyilvánosságban Gyurcsányról szól minden, az SZFE helyett is.

Nyilván rosszabb az optikája, ha Vidnyánszky a saját intézményüket védő hallgatókkal és a mellettük kiálló szakmabeliekkel áll szemben, mint ha a fő mumussal, ezért mióta kiírta a Facebookra ezt a néhány sort, megszámlálhatatlan elemzés taglalta, hogy „Gyurcsány durván megfenyegette Vidnyánszky Attilát”. Nyilatkozott a témában Gulyás Gergely miniszter is („felháborító”), az Origo pedig az ellenzéki pártokat kérdezte végig, hogy akkor elhatárolódnak-e „a gyűlölettől átitatott írástól”.

De ez lett az egyik fő csapásvonala az SZFE fölé kreált alapítvány új vezetőinek is, akiknek így nem azzal kellett foglalkozniuk, hogy a gondjaikra bízott egyetem hallgatói és oktatói látványos egységben utasítják el őket, hanem lehetett helyette Gyurcsánnyal takarózni.

link Forrás

Az ötfős kuratóriumba bekerült Rátóti Zoltán csak név nélkül célozgatott arra, hogy politikusok állnak az egyetemi polgárok tiltakozásának hátterében: „Engem nem érdekel, hogy ki hergel kit. A tanárok a diákokat, a diákok a tanárokat, vagy a politikusok hergelik kiállásra őket.”

De két másik kurátornál még sokkal látványosabb ez a taktika. Érdemes megnézni, hogyan számolt be a témáról a közszolgálati kulturális csatorna. Az M5 riportjában egy szó sem esik róla, hogy esetleg nem mindenki ért egyet Vidnyánszky hatalomátvételével, ellenben a rendező határozottan visszautasíthatja Gyurcsány „bolsevik módszereit” és az őt ért példátlan politikai támadásokat. A műsor másik megszólalója nem az egyetem valamelyik vezetője, hanem ifj. Lomniczi Zoltán kormánypárti elemző, aki Gyurcsányt szidja.

Hasonló felállásban lépett a nyilvánosság elé egy harmadik kurátor, Lajos Tamás, akivel a Magyar Nemzet beszélgetett Gyurcsány támadásáról, de „meghíva Szánthó Miklós jogászt, az Alapjogokért Központ igazgatóját, segítsen megérteni Gyurcsány és elvbarátai szellemi, politikai indíttatását.” Az operatőr-producer leszögezte: „Kicsit meglepett az intenzitása, de nagyon nem vártam mást. Tegyük hozzá, Gyurcsány az összellenzék vezetőjének posztjára tör, így szavai nem kizárólag őt és pártját minősítik.”

Az SZFE közleménye azzal zárul: „Az egyetem kommunikációja transzparens: álláspontja és a történések a modellváltással kapcsolatos hírleveleiből megismerhetők. Azok részéről is megillet bennünket a tájékozódás tisztessége, akik nem értenek velünk egyet. Az SZFE közössége számára mindenekfelett fontos szempont az Universitas sok száz éves hagyománya: az alaptörvény által is biztosított egyetemi autonómia sértetlensége.”