Lajos Tamás, az SZFE új kuratóriumának tagja hiányolta a forgatókönyvíró képzést, ezért az egyetem szólt neki, hogy van

POLITIKA
2020 augusztus 11., 08:40

"Gyakorló producerként azt kell mondjam, nagyon kevés mostanában az a komoly produktumokat előállító rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve annak rendező szakán végzett. A másik fájó hiány a forgatókönyvíró-képzés" - nyilatkozta minap az akarata ellenére alapítványi kezelésbe adott Színház és Filmművészeti Egyetem egyik új, az egyetem diákjaival és tanáraival nem egyeztetve kinevezett kurátora, Lajos Tamás operatőr a Magyar Nemzetnek. Az SZFE Film- és Médiaintézete találva érezte magát, ezért a Facebookon közölték új felügyelőjükkel, hogy

  • egyrészt 2001 óta képeznek dramaturgokat és forgatókönyvírókat, szakukon "a hazai forgatókönyvírói szakma legkiemelkedőbb gyakorlói mind tanítottak vagy órát adtak", végzett diákjaik számos magyar sorozat és mozifilm forgatókönyvírójaként, dramaturgjaként dolgoztak;
  • másrészt 2016-18 között zsinórban három évben jelölték az SZFE filmrendezői képzésén tanulók filmjeit diák-Oscarra, amin 2018-ban Kovács István bronzot is nyert.
link Forrás