A Facebook lecsap az antiszemita összeesküvés-elméletekre és a blackface-re

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Szigorítja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos irányelveit a Facebook, amely mostantól fellép a zsidók világuralmát hirdető, a médiára, gazdaságra és kormányra gyakorolt befolyásukról szóló összeesküvés-elméletekkel szemben. Ugyanígy törölni fogja a blackface-t tartalmazó posztokat is. A keddi bejelentés szerint kilenc hónapon át dolgoztak az új szabályokon, és 60 különböző szervezettel, szakértővel konzultáltak. 

A Vox cikke szerint ez egy jelentős lépés a Facebook részéről abba az irányba, hogy ne csak a nyilvánvalóan kirekesztő posztokkal, hanem a rasszizmus rejtettebb formáival szemben is fellépjenek. 

Jogvédő szervezetek régóta követelik a szigorítást, júliusban többen egyhónapos Facebook-bojkottot hirdettek, amihez több mint ezer hirdető támogatását szerezték meg, ezzel is nyomást gyakorolva a cégre. Az antiszemitizmus ellen küzdő ADL üdvözölte a mostani döntést, de bírálta a Facebookot azért, mert a holokauszttagadás továbbra sem számít tiltott tevékenységnek. 

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem