Egy román kikötőben tízszer annyi ammónium-nitrátot raktároznak, mint amennyi felrobbant Bejrútban

külföld
2020 augusztus 14., 13:13

A bejrúti tragédia után a román sajtó és hatóságok is vizsgálni kezdték, hogy veszélyt jelenthet-e a marosvásárhelyi ammónium-nitrát alapú műtrágyát készítő üzem, illetve a konstancai kikötő, írja az Euronews. Ekkor derült ki, hogy

Konstanca kikötőjében 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, ami tízszer annyi, mint amennyi Bejrútban felrobbant.

Ludovic Orban miniszterelnök miután tájékoztatást kért a katasztrófavédelemtől, közölte: nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a veszélyes anyagok tárolására, mozgatására vonatkozó európai szabályokat.

A kikötő igazgatósága szerint öt társaság rakodik és tárol ideiglenesen ammónium-nitrátot Constanțán. A 26 ezer tonna pedig átlagos mennyiségnek mondható, az év eleje óta ugyanis 87 ezer tonna ammónium-nitrátot rakodtak át tengeri és folyami hajókba.