Januárban ígérte meg Orbán a kórházak kifestését, most meg is valósulhat

Egészségügy
2020 augusztus 14., 19:34

"Azt kértük a minisztertől, hogy csoportosítsa át a fejlesztési forrásokat 2020-ban, és mindent megelőző, első helyre tegye a kórházi várók, a kórtermek és az ahhoz kapcsolódó szociális helységeknek a felújítását," mondta Orbán Viktor a január 9-i nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök hozzátette:

"ezért elrendeltük tegnap, hogy minden három évnél régebben fölújított kórházban minden kórtermet, minden várótermet és ahhoz kapcsolódó minden szociális teret fel kell újítani, és amíg ez nem történik meg, addig másfajta fejlesztéseket nem tudunk támogatni, ez a legelső ebben az évben."

link Forrás

A kórházak felújítása mostanáig azonban nem kerül szóba. A Magyar Közlöny pénteki számában viszont megjelent az a kormányhatározat, ami

60 milliárd forintot szán az Egészséges Budapest Programban érintett 17 fővárosi állami kórház fertőtlenítési célú felújítására.

A kormányhatározat szerint

Kásler miniszternek feladata megvizsgálni, hogy a 60 milliárdos költségtervből minél többet fedezzen európai uniós forrás.