Felbontja szerződését az SZFE-vel a legendás rendező és tanár, Székely Gábor

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

„Az ön által »felügyelt« egyetemen szeptember 1-től szerződésemet felmondom, megkezdett munkámat, ha az osztályfőnökök igénylik, bérezés nélkül folytatom” - írja Vidnyánszky Attilának címzett nyílt levelében Székely Gábor, amelyet azzal zár:

„Súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát!”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa és hallgatói által elutasított, Vidnyánszky vezette új kuratórium szeptember 1-én kezdi meg munkáját, a fenti bejelentés pedig egy korszak végét jelzi. Székely Gábor ugyanis nem csak a 20. század kiemelkedő rendezője, hanem a magyar színházi oktatásnak is legendás alakja, aki 1973-ban kezdett el tanítani a Színművészetin, és az elmúlt évtizedekben osztályvezetőként színészek és rendezők generációinak volt mestere. 

Ő a harmadik elismert oktató, aki távozik, Zsámbéki Gábor rendező és Gáspár Máté intézetvezető már korábban felállt Vidnyánszkyéék érkezésének hírére.

Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye és Székely Gábor rendező a Még egy perc Örkénnyel című beszélgetésen 2013-banFotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Jelentős rendezői munkássága mellett Székely igazi színházcsináló is volt. A 70-es években megújította a Szolnoki Szigligeti Színházat, nem kis részben az Örkény Istvánnal közös munka eredményeként. 78-ban egykori évfolyamtársával, Zsámbéki Gáborral együtt a Nemzeti vezető rendezői lettek, de a reformjaik, modernebb szemléletük megakadt a kultúrpolitika torkán, és 1982-ben „a pozitív szocialista társadalmi célok védelme” érdekében kiszorították őket. Kárpótlásul megkapták viszont a Nemzeti korábbi kamaratermét, és ezzel kezdetét vette az a sikertörténet, amelyet Katona József Színház néven ismerünk. Ennek igazgatói székéből 1989-ben állt fel Székely, máig tisztázatlan okokból. 1994-ben még egyszer belevágott, megalapította az Új Színházat, de első igazgatói ciklusa végén a fővárost vezető SZDSZ-MSZP koalíció másik pályázatot támogatott. Ez olyan törést jelentett, hogy Székely nem csak a színházvezetői pályáját zárta le, hanem 

a rendezéssel is felhagyott, a nyilvánosságtól visszavonult. Maradt a tanítás.

Major Tamással két színészosztályt vitt, Zsámbékival egyet, hogy aztán 1990 és 2015 a rendezők osztályvezetője legyen. „Székely Gábor első, színházrendezői életműve ismert. Arról viszont kevesebben tudnak, hogy színházi pályájához szorosan kötődve, azzal összefonódva, majd azt folytatva huszonöt éve a magyar színházi rendezőképzés vezető tanára a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Négy rendezőosztály felelős osztályfőnökeként pedagógiai koncepciója döntő hatást gyakorolt több színházi alkotónemzedékre, és a rendezőkön át színészekre, dramaturgokra és látványtervezőkre is. Székely elemzései, mániái, színházi gondolkodása, preferenciái felől indulva, azokat megértve nőtt fel majd’ mindenki, aki ma Magyarországon színházban dolgozik” - olvasható abban a kötetben, amelyben Székely „második életművét”, ezt a „színházpedagógiai alkotást” elemzik tanítványok és kutatók. (Frissítés: az SZFE elérhetővé tette a teljes kötetet online.)

A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Székely Gábor Kossuth-díjas rendező, egyetemi tanár budapesti otthonában 2018. október 19-énFotó: Czimbal Gyula/MTI/MTVA

Székely volt az SZFE rektora is 2001 és 2006 között, utolsó osztálya 2015-ben végzett, de 76 évesen, professzor emeritusként is tanít színház- és filmrendezőket. Vagy tanított. 

A Vidnyánszky Attilának címzett nyílt levelében azt írja: „Legutóbbi nyilatkozatában – a korábbiaktól eltérően – szakmainak tűnő kérdések már elő sem kerülnek, szinte csak saját harcáról és saját törlesztéséről beszél, és színházi kollégáit már csak megbélyegző politikai vagy annál rosszabb jelzőkkel illeti. Ez megengedhetetlen! Megnyilvánulásaiban nem érzi erkölcstelennek azt, hogy 155 éves egyetemünket »szakmabeliként« politikai érdekek miatt gyalázza, és egy jelentős korszak kitűnő művészeinek munkáját, tanári pályáját és erkölcsi feddhetetlenségét teszi kérdésessé. Sajnálatos az is, hogy ön a hallgatókat nem tekinti felnőtt embereknek, csak a tanáraik által megtévesztett fiataloknak.”

„Színházainkban, filmjeinkben a magyar emberek közérzetét kell kifejeznünk, a körülöttünk lévő világról kell árnyaltan gondolkodnunk. Ha ezt nem tesszük, hivatásunknak nem teszünk eleget. Az önmagunkban gyönyörködés szakmánk elárulása”

- írja még Székely, akinek levelét az egyetem által közvetített kérésének megfelelően teljes terjedelmében és az eredeti tördelésben is közöljük.