Koronavírus miatt elmarad a Vígszínház esti előadása

Egészségügy
2020 augusztus 21., 14:18

Közleményben jelentette be a Vígszínház, hogy a péntek esti A Pál utcai fiúk című előadás járványügyi okok miatt elmarad. Továbbá a járványügyi hatóságok döntése alapján a Vígszínházban és a Pesti Színházban szeptember 4-ig meghirdetett előadásaikat is kénytelenek elhalasztani.

Mint írják, A Pál utcai fiúk szereplőit és technikai stábját tesztelték, és az 56 mintavételből egy külsős, jelenleg tünetmentes, fiatal művész PCR tesztje pozitív lett. A Vígszínház folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, akiknek az ajánlásait és előírásait figyelembe véve jártak el.

A közleményükben úgy fogalmaznak, hogy nagyon várták a kezdést, érezték a közönség várakozását, hiszen fél éves szünet után a mai napon indult volna az évad, de a legfontosabb a biztonság.

Az időpontok pótlását később hozzák nyilvánosságra, a nézők pedig eldönthetik, hogy megfelel-e számukra az új időpont, átcserélik azt, vagy a jegyek árának visszatérítését kérik.