Nem láttad jönni: a 100 méter hosszú új Trianon-árok nem nyomasztó vagy búvalbaszott, hanem kifejezetten szórakoztató emlékmű lett

Szerintem minden létező szempontból tiszta hülyeség Trianon-emlékművet építeni.

A város közepére, a Parlament elé, az eddigi legkedveltebb tüntetéshelyszínre, tönkretéve a Budapesten forgatott mindenféle filmek messze legnépszerűbb látványát, még annál is nagyobb értelmetlenség. De ha már mindenképpen emelnek - vagyis inkább ásnak - egyet, akkor az legyen olyan, mint az Alkotmány utcai új Trianon-árok.

***

Az egyik legfurcsább és leglenyűgözőbb építészeti alkotás, amit valaha láttam, a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén található, Jameos del Agua nevű koncertterem és kulturális komplexum, amit egy talajszint alatt húzódó természetes vulkáni lávabarlangba épített bele a sziget világhírű szülötte, César Manrique. A környékén a feketés-szürkés, élesen sorjás vulkáni köveken alacsony zöld cserjék nőnek - Lanzarotén minden fekete, mint Babits Mihály versében - az ember ezek között közelíti meg a közvetlenül a talajszint alatt barlangot, aminek néhol hosszú szakaszokon beomlott a mennyezete, hosszúkás, árokszerű, felül nyitott üregeket képezve. Manrique az egyik ilyen nyitott lávaüregbe álmodott bele egy pálmafákkal körbevett, vakítóan hófehér medencét, egy barlangi tavat, egy éttermet és egy előadótermet.

***

Ahogy hátulról, vagyis a Honvéd utca felől odaértem a hivatalosan Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének (NEMÖEM) nevezett új, központi Trianon-emlékműhöz, és megpillantottam az éles, fekete kisebb köveket és a mélyből felemelkedő vaskos szürkés-feketés kőoszlopok tetejét, mögöttük az alacsony, zöld tiszafácskákkal határolt szürkés árokkal, először önkéntelenül a Jameos del Agua jutott az eszembe, pedig itt aztán nincs se pálma, se fehérség. A második gondolatom az volt, hogy milyen rohadtul szomorú, ha egy kurzus a nemzet összetartozását csak a frusztrált, tehetetlen szomorkodás formájában tudja elképzelni. De eddigre oda is értem a főbe- vagyis főlejárathoz és onnantól ez maradt az utolsó szomorú gondolatom. A NEMÖEM ugyanis minden, csak nem búskomor, hiába az a témája.

A helyszínt úgy érdemes elképzelni, hogy az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatában, kábé ott, ahol az ellenzéki tüntetések színpada szokott lenni, elindul a mélybe egy durván négy méter széles és száz méter hosszú, szürke kőlapokkal burkolt, enyhe lejtésű rámpa, hogy az ember a végére érve egy igen egyszerű, szentélyszerű, felülről szintén nyitott, föld alatti térbe jusson, aminek a közepén a vaskos kőoszlopok közötti réseken átnézve egy öröklángot látni.

Kívül-belül minden a szürke árnyalataiban játszik, a vonalak és a formák letisztultak és minimalisták. Nincs Nagy-Magyarország-térkép, síró angyal, vérző szív, gúnyosan csillogó francia katonacsizma vagy mohó oláh kézmotívum. A végtelenül egyszerű, monumentális teret nem díszíti semmi más, csak írott szövegek.

Az aktuálpolitikai vörös farkon hála istennek rögtön a legelején átesünk, szinte szó szerint. Közvetlenül a bejárat előtt, rámpa előtti utolsó vízszintes járdafelületbe süllyesztett kőtáblába ugyanis a következő szöveget vésték:

Az összetartozás emlékhelye

A magyar nemzetnek és a vele együtt élő népeknek ezer évig otthont és hazát adó Szent István-i Magyarország tiszteletére állíttatta Magyarország kormánya.

2020.

Azon természetesen kapásból el lehetne vitatkozni, hogy kinek mennyire volt otthona a Magyar Királyság és hogy az ezer évből mennyi nevezhető akár a legtágabb értelemben is Szent István-inak, de ezen pont olyan könnyű átlépni, mint a talajba simuló kormányzati kőtáblán, annyival érdekesebb és fontosabb ugyanis az, ami odalent vár.

Az előttünk mélyülő tér idézhetne sírgödröt, lövészárkot, mélybe vezető zsákutcát és hasonlóan nyomasztó dolgokat, de nem teszi. Méghozzá az elvarázsolt, vicces, mesés, regényes, malackodó vagy szimplán csak hülye nevek miatt.

Az egész emlékmű fő attrakciója, közönségcsalogató- és hatáskeltő eleme ugyanis az, hogy a kétszer százméternyi oldalfalra felvésték a Magyar Királyság teljes, 1913-as településnévjegyzékét.

És teljesen mindegy, hogy az ember irredenta, jobbos, balos, liberális, anarchista, apolitikus vagy kozmopolita, illetve hogy sírni, fogat csikorgatni vagy gúnyolódni érkezett az Alkotmány-Kossuth sarokra, az áradó nevek mágiája pár lépésen belül totálisan beszippantja és elvarázsolja.

Én a Vaklárma klasszikus alaphelyzetét újrajátszva egy vak és egy süket néni társaságában jártam végig az emlékművet. A süket még nálam is hangosabban ordítva olvasta fel a helyneveket, amire a vak minden alkalommal riadt összerezzenéssel reagált.

De a névmágia nemcsak rájuk hatott, hanem mindenkire. Hétfőn délben, amikor ott jártam, a rámpa tele volt emberekkel, és hiába voltunk egy Trianon-emlékmű belsejében, odabent mindenki vigyorgott.

Itt ugyanis tényleg minden elképzelhető szubkultúra megtalálja a maga tökéletes, Lázár Ervin-i értelemben mesés neveit.

Az alkoholizálással még csak ismerkedő, regényes fantáziájú, örökké szomjas, de kispénzű diákok:

A baszatlan szélsőjobbosok:

Az átlagos kormánypártiak:

A Micimackók, az infantilisek és a szabadidejében tetőtől talpig szőrös állatjelmezbe öltöző furry szubkultúra tagjai:

Az örök gyermekek:

A csakazértis maradni akarók:

Az LSD-sek:

A szexuálisan bizonytalanok:

Az amerikai utazásuk közben vetkőzős táncosnőkkel hetyegők és a Bloodhound Gang rajongói:

A hupikékek:

a libsik:

és a végtelenül egyszerűek plusz a Szabolcska Mihályok is:

Ennek tényleg képtelenség ellenállni. A velem együtt hömpölygők között voltak székelyek, budapestiek, falusiak, öregek és fiatalok, de minden egyes, az emlékárokban tartózkodó ember ordítva, normális hangerővel vagy félig maga elé motyogva, de város- és faluneveket olvasgatott, miközben önkéntelenül is mosolygott.

Kifejezetten üdítő, hogy a nevek abszolúte véletlenszerű sorrendben és random méretben kerültek a falakra, így még élvezetesebb a böngészgetés. Tudom, hogy többen is felvetették - gondolom teljes joggal - hogy ez bizonyos XX. század eleji településnévlista, amiből itt dolgoztak, egy rakás olyan magyarosított nevet is tartalmaz, amiket a valóságban kutya sem használt a más nemzetiségek lakta településeken. De ezek a hibák szerintem eltörpülnek a nagy kép mellett, ami az, hogy ez a névmágia olyan mesés távolságba helyezi az egykori Magyar Királyságot, ami hatásosan tompítja az aktualizálást és nevetségessé teszi a Trianon miatti, azaz 100 évvel későbbi esetleges gyűlölködést.

Egy jó történelmi emlékmű valahonnan valahová vezeti a nagyon is sokféle nézőjét, közben katarzist okozva. Az új Trianon-árok ennek a feladatnak tökéletesen megfelel. Itt sem minden móka és kacagás persze, hiszen egy olyan eseményre emlékezik, ami családokat, környékeket és magyar közösségeket szakított szét annak idején. A gyász pólusát a belső szentély hisztéria, színpadiasság és túlzások nélkül képviseli, itt nem is röhögcsélt senki.

Az egyetlen vitatható elem a szentély hátsó falára felvésett idézet Ézsaiás prófétától, úgyis mint

És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.

Mivel a Trianoni békediktátum kábé senki szerint sem az igazság műve, hanem annak éppen az ellenkezője, ez akár burkolt fenyegetésként is értelmezhető, miszerint akkor itt sose lesz nyugalom és biztonság. De ahhoz képest persze, hogy azt a Kárpáti Piroska-idézetet is felírhatták volna, hogy

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

ez kifejezetten enyhe fricska és nagyon felvizezett nem, nem soházás.

Jellemző az alaptéma nyomasztó mivoltára, hogy miközben remekül éreztem magam az emlékműben, a paranoiás énem olyanokat sutyorgott, hogy "El se tudom képzelni, hogy ez hogy mehetett át Odafent. Lehet, hogy azért engedték, mert annyira leszarják a művészetet, hogy simán csak nem figyeltek oda?" Miközben több konkrét esetről hallottam, amikor az ország ügyeit ijesztő mértékben mikromenedzselő miniszterelnök egy telefonsuhintással kaszált el eredményesen zárult építészeti pályázatokat, ha nem tetszett neki az eredmény. Vagyis ez az emlékmű is megkaphatta Orbán jóváhagyását. Ugyanúgy persze, mint a német megszállás esztétikailag és szellemileg is undorító emlékműve innen pár száz méterre, de már az is jó hír, hogy a fideszes világ sem teljesen egyszínű.

Mielőtt eljöttem volna megnézni, egy ismerősöm, aki már látta, azzal kritizálta a Trianon-árkot, hogy mivel nincs be- és kijárata is, ez egy óriási méretű zsákutca-szimbólum. Ha nem lennének a falra vésett nevek, ez még igaz is lenne. De az emlékmű használatának a dinamikája miatt a gyakorlatban szerintem nincs így. Lefelé haladva ugyanis annyira lefoglalja az embert az olvasgatás, hogy csak az egyik oldalra tud koncentrálni. Ezt a heherészős-elábrándozós szakaszt a szentélyrész elkomorulása követi, hogy az ember onnan kiérkezve automatikusan a másik falhoz soroljon, hogy végig tudja böngészgetni az ottani neveket is.

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni az új emlékmű üzenetét, pontosabban az általa keltett hatást, akkor az egyfajta mesés hangulatba csomagolt érzelmi eltávolítás az ország szétszakításának kétségtelen, de mégiscsak 100 éve történt traumájától. A mesék nem hülyeségek és egyáltalán nem komolytalanok. Fontos, alapvető, igen gyakran fájdalmas és drámai dolgok megértését segítik. De az azért tényleg hülye, aki elkezd beszélő lovakat keresni az erdőben.

Itt tartottam a szinte kész cikkben, már csak az emlékművet tervező Zimay Balázs építészt - egyben tökéletes Király Mackóalsó Gábor-imitátort -, Déri Dániel építészt és Mohácsi Sándor tájépítészt akartam megdicsérni, majd a legvégére odailleszteni azt a befejezést, hogy

"Az új Árok felpiszkálta bennem az oktalan reményt: a Trianonon rugózók ezzel hátha örökre letudták a feladatot és a műfaj kiemelkedő műve után nem emelnek és nem is mélyítenek több ilyet."

amikor meghökkentő dolog történt. A részletek után telefonálgatva megtudtam, hogy bár a művet részleteiben tényleg a fentiek tervezték meg, az alapkoncepció nem másé, mint a Kossuth tér és környékének felújítását évek óta vezető, a közelben állt Nagy Imre szobrot heves tiltakozást kiváltva eltávolító és a helyére a vörösterror áldozatainak emlékművét állító Wachsler Tamásé volt, aki végzettségét tekintve egyébként építészmérnök. És a Történelem Előtti Időkben még a Fidesz elnökjelöltje is volt, Orbánnal szemben elindulva.

Ez annyira zavarba ejtett, hogy ezen a ponton be is fejezem az írást, azzal a tanáccsal, hogy aki teheti, a saját szemével is nézze meg, hogy rá is úgy hat-e az emlékmű, mint rám meg a süket és a vak nénire és a többiekre. A hülyenevek rajongóinak üzenem, hogy a legjobb poénoknak is úgy a tizedét lőttem el, szóval van miből szemezgetni.