Legalább hat ember halt meg a louisianai hurrikánban

katasztrófa
2020 augusztus 28., 04:32

Legalább hat ember életét vesztette, amikor a Laura névre keresztelt hurrikán végigsöpört Louisiana államon.

A halottak közül hárman kidőlő fák miatt vesztették életüket, egy ember egy csónakban, egy másik pedig a házában szénmonoxid-szivárgás miatt halt meg, amiért megrongálódott a ház generátora. A helyenként 240 kilométer/órát is meghaladó széllökések hatalmas károkat okoztak legalább félmillió otthonban, és 900 ezer ház maradt áram nélkül.

A hatos erősségű vihar azóta már lecsillapodott és Arkansas felé vette útját, ahol már csak 65 kilométer/órás széllökéseket mértek.

photo_camera Fotó: Eric Thayer/AFP

John Bel Edwards, Louisiana kormányzója szerint azonban nem olyan katasztrofális a helyzet, mint várták, de azért így is elég súlyos.

Donald Trump amerikai elnök korábban csütörtökön azt mondta, hogy kész elhalasztani a beszédét a republikánusok elnökjelölt-választó konvencióján, hogy a területre utazhasson, de végül ezt nem tette meg, mert a hurrikán hamar továbbállt, ezért csak hétvégén fog ellátogatni a területre. (BBC)