Kásler: Előfordulhatnak majd fertőzések egy-egy osztályban

oktatás
2020 augusztus 30., 08:05

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni," mondta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kásler Mikós azt valószínűsítette, hogy

előfordulhatnak fertőzések majd egy-egy osztályban, esetleg egy iskola néhány osztályában.

De az, hogy tömegesen, vagy egy iskola minden osztályában egyszerre, szerinte kevés az esély. Kásler elmondása szerint a közoktatás teljes átállításával nem kell számolni,

csak azok az osztályok, esetleg iskolák állnak át majd digitális platformra, ahol megjelenik a vírus.

link Forrás

Az interjú végén Kásler Miklós üzent a tanév kezdés előtt álló magyar iskoláknak.

Kívánom, hogy (..) habzsolják az emberiség kultúráját, értékeit. A magyar hagyományokat ismerjék meg, és a magyar történelmet, irodalmat, európai kultúrát,

mondta. Hozzátette: ez az az időszak lesz a diákoknak, ami az egész életüket befolyásolja, és megalapozza, hogy emberhez méltó és szép életet éljenek, ami nem kizárólag az anyagi javak birtoklására vonatkozik.