Semjén szerint emberek jobban bíznak az egyházi iskolákban, mint a világiakban

vallás
2020 augusztus 31., 11:42

A miniszterelnök-helyettes hétfőn a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján beszélt arról, hogy a magyar kormánynak fontos a keresztény civilizáció védelme, ezért 2010 óta háromezer templom épült, vagy újult meg a Kárpát-medencében. Semjén Zsolt hozzátette, hogy ilyen mértékű templomépítés, vagy felújítás Szent István óta nem történt, emellett mindenkit biztosított arról, hogy egyikből sem lesz mecset, vagy pláza.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédet mond a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján, az iskola udvarán
photo_camera Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédet mond a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján, az iskola udvarán Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Semén szerint ahhoz, hogy a keresztény identitásukat meg tudjuk védeni, fontos, hogy az állam is megtegye a sajátos dolgát, de hittel is meg kell tölteni, amelyben megkerülhetetlen szerepe van a keresztény iskoláknak és azoknak a diákoknak, akik a következő generáció értelmiségét adják, akiknél a szellemi tudás és a lelkiség egységben van.

Elmondta, hogy az Euorstat adatai szerint Magyarország költ arányosan az Európai Unióban a legtöbbet az egyházak és egyházi iskolák támogatására hozzátette, hogy 2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma.

Szent István óta az a tapasztalat, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak, ami jó az országnak, az jó az egyháznak” - jegyezte meg. Szent István a kereszténység fundamentumára építette a magyar nemzet katedrálisát, ezért Szent István óta egymásra épül a magyarság és a kereszténység.

A miniszterelnök-helyettes kitért arra, hogy az emberek azért bíznak „valahogy jobban” az egyházi iskolákban, mint a világiakban, vagy az alapítványi iskolákban, mert az egyházi oktatási intézményekben az ember, a test és a szellem egységében van, amely semmi mással nem pótolható többletet jelent.Szerinte a piarista rend sajátos küldetése az, hogy a szellemi és lelki fejlődést egységében látja, ezért a teljes embert tudja alakítani. Hozzáfűzte, hogy ma a nyugati világban óriási vita van arról, hogy az iskolának nevelnie is kellene a gyermeket. Nyugaton „botránynak számít, ők azt mondják, hogy az iskolának bizonyos tudást kell átadnia a gyermekeknek, de ne akarja befolyásolni a gyermek világnézetét, szellemiségét és lelki beállítottságát. Pedig, ha a gyermek érzelmileg motivált, akkor jobban tanul” - mondta Semjén Zsolt. (MTI)