„A magyar színházi és irodalmi hagyomány szervesen összefonódik, még ha erről az utóbbi évtizedekben sokszor kevéssé is vettünk tudomást. Mi, magyar írók kötelességünknek érezzük, hogy szolidaritást vállaljunk az egyetem hallgatóival, és a filmes és színházi szakma valamennyi képviselőjével, akiket a SZFE einstandolása akár hosszú távon is igen nehéz helyzetbe hoz” - írja felhívásában Simon Márton, Tóth Réka Ágnes és Závada Péter a demonstrációról, amelynek negyedik szervezője Szurdi Panni, az elfoglalt Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója.
„Békés, élőláncos versfelolvasást szervezünk
az egyetem elé holnap, vagyis 2020. szeptember 2-án, este 6 órára, amelyre barátsággal elvárjuk író és nem író barátainkat, kollégáinkat, családtagjainkat és ismerőseinket, különös tekintettel a FISZ, a Szépírók Társasága és a Slam Poetry Magyarország tagjaira” - áll a Facebook-esemény leírásában.
Parti Nagy Lajos író pedig az alábbi petíciót küldte el a 444-nek:
Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aljas és sunyi legázolása ellen, szolidárisak vagyunk a lemondott szenátussal, az egyetem tanáraival és hallgatóival.
A kedden indított aláírásgyűjtéshez két nap* alatt 300-nál is többen csatlakoztak, főleg irodalmárok, de például Dés László zeneszerző és Vojnich Erzsébet festő is:
Aczél Géza, Angyalosi Gergely, Áfra János, Ágoston Zoltán, Alföldy Mari, Babarczy Eszter, Baksa-Soós Attila, Balla Zsófia, Balogh Róbert, Bán Zsófia, Baranyai László, Bari Károly, Bazsányi Sándor, Bányai Éva, Bárász Péter, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Barna Imre, Beke Zsolt, Bentley Anna, Berta Ádám, Bihari György, Boldizsár Ildikó, Bolemant Éva, Bombitz Attila, Bozai Ágota, Bozsik Péter, Böszörményi Gyula, Böszörményi Péter, Bruria Zsuzsa, Chilf Mária, Csanda Gábor, Csaplár Vilmos, Csehy Zoltán, Csíkvári Gábor, Csillag Lajos, Csutak Gabi, Dalos György, Danyi Gábor, Dandoy Györgyi, Darabos Enikő, Darvasi László, Debreceni Boglárka, Deczki Sarolta, Dezsényi Katalin, Dés-Kertész Dóra, Dés András, Dés László, Deák Renata, Dragomán György, Erdős Virág, Falcsik Mari, Fodor Zsuzsa, Follinus Anna, Frideczky Katalin, Gahse Zsuzsanna, Garaczi László, Gazdag József, Gács Anna, Gerevich András, Gerőcs Péter, Géczi János, Grecsó Krisztián, Györe Balázs, György Péter, Győri László, Gyukics Gábor, Halasi Zoltán, Háy János, Hidas Judit, Jancsó Júlia, Jenei László, Juhász Rokkó, Kabai Lóránt, Kamarás István, Karafiáth Orsolya, Kálmán C. György, Károlyi Csaba, Kántor Péter, Kemény István, Király Levente, Keresztury Tibor, Keresztesi József, Kerékgyártó István, Kiss Ottó, Kovács András Ferenc, Kozma György, Kőrössi P. József, Krakkó Eszter, Kun Árpád, Ladányi István, Lázár Júlia, Lovász Andrea, Lukács Laura, Marék Veronika, Marton László Távolodó, Márton László (író, szül. 1959), Mesterházi Mónika, Mészáros Tünde, Mészáros Sándor, Miklós Lívia, Nagy Boglárka, Nagy Gabriella, Nagy Gergely, Nádas Péter, Nádori Lídia, Nemes Z. Márió, Németh Ilona, Németh Zoltán, N. Tóth Anikó, Orbán Júlia, Orcsik Roland, Papp András, Papp Sándor Zsigmond, Patak Márta, Pataki Éva, Pécsi Júlia, Pénzes Tímea, Polgár Anikó, Radnóti Sándor, Rajnavölgyi Géza, Reményi József Tamás, Rozsnyo Jitka, Sall László, Saly Noémi, Sándor Íván, Schein Gábor, Selyem Zsuzsa, Simon Márton, Somló Ágnes, Sopotnik Zoltán, Spiró György, Szabó Krisztina, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Szávai Dorottya, Szegő János, Szeifert Natália, Szekrényes Miklós, Szirmay Ágnes, Szepes Erika, Szokács Kinga, Szkárosi Endre, Szlukovényi Katalin, Szüts Miklós, Szvoren Edina, Tatár Sándor, Tompa Andrea, Tőzsér Árpád, Tóth Kinga, Totth Benedek, Trenka Csaba Gábor, Turbuly Lilla, Ungváry Rudolf, Vágvölgyi B. András, Vámos Miklós, Váradi Júlia, Várady Szabolcs, Vásárhelyi Mária, Vihar Judit, Villányi G. András, Vojnich Erzsébet, Wirth Imre, Závada Pál, Zilahy Péter
*Frissítés: 2020 szeptember 1. este hat és szeptember 2. este kilenc közt a következők csatlakoztak:
Aknai Péter Ambrus Judit Andrejcakova, Eva Arató János Ágoston Vilmos Babiczky Tibor Balog Judit Barna Róbert Bartók Imre Bánáti Péter Bárdos Miklós Bencsik Orsolya Benedek István Gábor Berg Judit Berta Zsolt Bodor Ádám Bognár Péter Bogyó Noémi Borda Réka Bosnyák Viktória Czapáry Veronika Czinki Ferenc Csandova Georgina Császár László Cselenyák Imre Csikós Attila Cs. Liszka Györgyi Csontos Erika Csordás Gábor Csuhai István Dányi Dániel Demény Péter Dornbach Mária Egressy Zoltán Eörsi László Esze Dóra Faragó Dániel Farkas Nóra Féner Tamás Forgách András Gáspárik Attila Gömöri György Győrffy Miklós Harangi Andrea Harkai Vass Éva Hartay Csaba Hetényi Zsuzsa Hégli Dusán Horváth Csaba Horváth Györgyi Horváth Sz. István Janáky Marianna Jánossy Lajos Jónás Tamás Józsa Márta Karádi Éva Kassay Zsigmond Kálnay Adél Király Kinga Júlia Kiss Katalin Kiss Tibor Noé Kornis Mihály Kőrizs Imre Krasztev Péter Krusovszky Dénes Kováts Albert festő Kovács Ilona Kukorelly Endre Lakner Judit Lengyel András Lesi Zoltán Madácsy István Magos György Majtényi László Majoros Klára Marczinka Csaba Mán-Várhegyi Réka Makovecz Benjámin Margitta Nóra Marno János Matuscsák Tamás Merényi Ágnes Mesterházi Márton Mezei Gábor Mizser Attila Mohai V. Lajos Molnár Ferenc Molnár Krisztina Rita Molnár T. Eszter Morcsányi Géza Morocz Mari Mohácsi András Nagy András Nagy Gerzson Nádasdy Ádám Nemes Anna Noth Zsuzsanna Orbán István Pataki Judit Pályi András Péczely Dóra Péterfy Gergely Rapai Ágnes Rácz Judit Rényi András Rényi Ágnes Rétháti Sandra Schmal Alexandra Sebes Katalin Simon Réka Zsuzsanna Sohár Anikó Soproni András Szabó Ádám Szarka Károly Szántó T. Gábor Szeberényi Zoltán Szele Tamás Szelley Lellé Szereda, Szláva Széchenyi Ágnes Szijj Ferenc Szijj Mária Szilasi László Szilágyi Ákos Szöllősi Mátyás Szöllősy Adrienne Szunyogh Szabolcs Takács Zsuzsa Tamás Zsuzsa Tábor Ádám Telkes Margit Torma Éva Tótfalusi Ágnes Tóth Imre Tóth Krisztina Tóth Zoltán Varga György Varga Imre Varsányi Zsófi V. Detre Zsuzsa Váradi András Veres András Végel László Vida Gergely Villányi László Visky András Vörös István Wallenda Nikoletta Zoltán Gábor Zoltán Mária Flóra Zöldi Gergely