Trump már ott tart, hogy sötét árnyak irányítják Joe Bident

külföld
2020 szeptember 01., 07:34

Az összeesküvés-elméletek iránt eleve nyitott Donald Trump egy új szintre jutott el hétfőn, amikor arról beszélt, hogy szerinte „sötét árnyak” irányítják a Demokrata Párt elnökjelöltjét, Joe Bident, írja a Guardian.

Az amerikai elnök az interjúban több furcsa, elsőre nehezen értelmezhető állítást is megfogalmazott, többek között arról beszélt, hogy sötét egyenruhás gengszterek repülnek Washingtonba, illetve a feketék elleni rendőri brutalitást ahhoz hasonlította, mint amikor a golfozok összetörnek a nyomás alatt.

Az interjút a Fox News újságírója, Laura Ingraham készítette, és egy ponton megkérdezte Trumpot, szerinte ki mozgatja Biden mögött a szálakat, esetleg Obama egykori emberei. Erre született a meglepő válasz:

„Emberek, akiről még soha nem is hallott. Emberek a sötét árnyakból, emberek, akik...”– kezdte el Trump, de az elnökkel amúgy a legtöbb mindenben egyetértő Ingraham itt közbeszólt, hogy ez úgy hangzik, mint egy összeesküvés-elmélet, és visszakérdezett, hogy mit jelent az, hogy sötét árnyak.

link Forrás

Trump erre elmondta, hogy emberek vannak utcákon, emberek, akik irányítják az utcákat. Majd azzal folytatta, hogy valaki ezen a hétvégén repülőre szállt, hogy eljusson egy városba, és a repülő tele volt fekete egyenruhákat viselő gengszterekkel, akiknél mindenféle felszerelések voltak.

Ingraham ismét visszakérdez, hogy részleteket tudjon meg, de Trump annyival intézi el, hogy egyszer majd el fogja mondani, de ez jelenleg vizsgálat alatt áll.

Trump az interjúban beszélt a feketék elleni rendőri erőszak nyomán kitört tüntetésekről is: az elnök a tervek szerint kedden fog Kenoshába látogatni, annak ellenére, hogy az állam kormányzója, Tony Evers külön kérte, hogy ne tegye ezt. A városban tüntetések és zavargások törtek ki azután, hogy a rendőrök hétszer hátbalőttek egy fekete férfit, Jacob Blake-t.

Trump szerint az Egyesült Államokban a rendőrség gyakorlatilag ostrom alatt áll, mert miközben 10 ezer nagyszerű dolgot tesznek meg, akad egy 'rossz alma', azaz egy valaki, mondjuk egy fojtogató, aki elkövet valamit. Majd azzal folytatta, hogy ahelyett, hogy ilyen sokszor hátba lőtték a férfit, nem tehettek volna valami mást, mondjuk lebirkózni? És közben, teszi hozzá, lehet hogy épp a fegyveréért nyúlt. De fojtogatnak, mint egy golfversenyen, kihagyják a "three-foot putt"-ot, azaz amikor már csak nagyjából 90 centiről kell begurítani a labdát a lyukba.

Ingraham itt gyorsan közbevágott, hogy ezt az egészet nem hasonlítja nyilván a golfhoz, csak mert a média majd ezt fogja erről mondani.