200 gramm füvet szórtak szét egy drónról Tel-Aviv fölött

Marihuána-csomagocskákat szórtak le egy drónról Tel-Avivra. A drón kora délután a város központjában lévő Rabin tér fölött eresztette szélnek a kábítószeres rakományát. Több mint száz, 2 grammos adag marihuánát szórt szét, és a rendőrség egy közeli játszótérről is összeszedett számos csomagot, ami oda zuhant.

Sok járókelő az eredeti úti célját feladva a csomagok gyűjtésébe kezdett, mások a környező kávéházak teraszairól gyűjtögették a csomagokat, többen pedig a kocsijukból kiszállva próbáltak néhány adagot szerezni.

A rendfenntartók őrizetbe vettek két, a harmincas éveiben járó férfit, akiket a repülőszerkezet irányításával gyanúsítanak. „A kábítószergyanús anyag terjesztése igen veszélyes, és ennek megfelelően fogják kihallgatni az elkövetőket” – közölte a rendőrség.

A Zöld drón nevű, kannabiszterjesztéssel foglalkozó Telegram-csoportban röviddel a történtek előtt már jelezték, hogy hamarosan pilóta nélküli repülógépről szórnak le csomagokat.

A csoport közleménye szerint hetente fognak 1 kg kannabiszt az égből ledobni 2 grammos csomagokban Izrael különböző pontjain, hogy ezzel hirdessék új, „kannabiszeső” nevű házhoz szállítási módszerüket, amivel a koronavírus miatti esetleges vesztegzárra is felkészülnek.

Izraelben törvénytelen a könnyű drogok, így a kannabisz fogyasztása, terjesztése és termelése is, de az utóbbi években a fogyasztást részlegesen kiemelték a büntetendő cselekmények közül, ami azt jelenti, hogy 15 gramm birtoklásáig és otthoni, nem nyilvános fogyasztásáig a hatóságok nem hajtják végre a törvényt. A kannabisz nyilvános használatán első és második alkalommal tetten ért polgárokat nem lehet letartóztatni, ha nincsenek korábbi nyilvántartások a kannabiszhasználatukról, bár pénzbírsággal számolhatnak. A terjesztés és a termelés továbbra is a törvényben meghatározott módon büntetendő cselekmény. (Reuters, MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.