Magyar Orvosi Kamara: Katasztrófával fenyeget a járvány második hulláma

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Azonnali intézkedésekre szólítja fel a kormányt a koronavírus-járvány elleni védekezésben a Magyar Orvosi Kamara.

Pénteken kiadott közleményük szerint a járvány második hulláma „katasztrófával fenyeget”,  aminek mérsékléséhez két fő területen van szükség intézkedésekre: 

  • Ismét meg kell erősíteni a közösségi megelőzést a maszkviselés propagálásával és ellenőrzésével, tömegrendezvények, sportesemények felfüggesztésével, kiterjesztett lakossági teszteléssel, aktív kormányzati kommunikációval, határozott fellépéssel a vírustagadók és járványszkeptikusok ellen, lokális és nem totális intézkedésekkel a kiemelt kockázatú területeken és intézményekben)
  • Az egészségügyi ellátórendszert pedig fel kell készíteni a járvány második hullámának eredményes kezelésére.

„Értve azt, hogy nem rendelhető teljesen alá a gazdasági érdek a járványügyi szempontoknak, véleményünk szerint a fenti intézkedések meghozatala halasztást nem tűr, és ebben kérjük döntéshozóink segítségét, valamint a lakosság együttműködését” - zárul a MOK közleménye.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem