Augusztusban eltűnt egy ausztrál újságíró Kínában, most kiderült, hogy nemzetbiztonsági veszélynek tartják

Augusztusban egyszer csak nyoma veszett egy köztiszteletben álló újságírónak Kínában. Eltűnt a képernyőről, és a barátai, rokonai sem érték utol. Végül kiderült, hogy Cseng Lejt, a CGTN angol nyelvű tévé ausztrál állampolgárságú munkatársát „házi megfigyelés” alatt tartják egy ismeretlen helyszínen.

Azóta több mint három hét telt el, de a külügyminisztérium szóvivője csak most jelentette be, hogy Lejt valamilyen „nemzetbiztonságot veszélyeztető” bűncselekmény miatt tartják fogva, írja a BBC.

Cseng LejFotó: HANDOUT/AFP

További részleteket nem osztott meg, mindenesetre éppen egy nappal azután álltak elő ezzel, hogy két ausztrál újságíró, Mike Smith és Bill Birtles ausztrál diplomaták figyelmeztetésére hazautaztak Kínából. Birtles eredetileg múlt csütörtökre foglalt repülőjegyet, de előző este, amikor éppen búcsúbulit tartott a barátaival, hét rendőr jelent meg pekingi lakásánál. 

Közölték vele, hogy nem hagyhatja el az országot, mert ki kell hallgatniuk egy nemzetbiztonsági ügyben. Azonnal hívta az ausztrál konzulátust, és a következő négy napot a kínai ausztrál nagykövetségen töltötte. Elmondása szerint a kihallgatáson nem a munkájáról, hanem Cseng Lejről tettek fel neki kérdéseket.

„Ismerem őt, de nem túl jól, és Mike Smith is csak egyszer találkozott vele Sanghajban. Nem tűnik logikusnak, hogy velünk beszéljenek, ha róla akarnak információkat” - nyilatkozta Birtles saját munkahelyének, az ausztrál ABC-nek. Szerinte a kihallgatása inkább a kínai-ausztrál diplomáciai küzdelem része lehetett. Hozzá hasonlóan Smitht is kihallgatták.

Az utóbbi időben tényleg megromlott a két ország viszonya. Ausztrália májusban független vizsgálat lefolytatását szorgalmazta Kínával szemben a koronavírussal kapcsolatos információk vélt elhallgatása miatt. 

Peking válaszul korlátozta egyes ausztrál termékek importálását, például a marhahúsét, az árpáét és a borét. Egyben figyelmeztette is a kínai turistákat és diákokat az ausztrál rasszizmusra. Júliusban Ausztrália is figyelmeztette az állampolgárait, hogy ha Kínába utaznak, önkényes fogvatartással szembesülhetnek. Az ausztrál állampolgárságú aktivistát, Jang Hengcsünt 19 hónapja tartják bezárva anélkül, hogy bírósági tárgyalást tartottak volna az ügyében. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó