Bezár a Keleti Blokk, és a Dürer Kertnek is csak hónapjai lehetnek hátra

Budapest
2020 szeptember 08., 13:07

November 1-ig el kell hagyniuk az ott próbáló zenekaroknak a Dürer Kerttel egy telken lévő Keleti Blokkot, és valószínűleg az egykori ELTE-ingatlanon 2008 óta működő Dürer Kertnek is már csak hónapja vannak hátra – írta meg a Telex, ami szerint a Dürer üzemeltetői felkészültek, hogy legkésőbb 2021 elején be kell zárniuk, és már keresik az új helyet.

A milliárdos Garancsi István (Orbán Viktor barátja) érdekeltségébe 2018 nyarán került az Ajtósi Dürer soron lévő egykori ELTE-ingatlan, ahol 1989 előtt az MSZMP pártfőiskolája is volt. A közel 37 ezer m2-es területre a Liget-projekthez kötve luxusszállodát terveznek.

A Dürer Kert és a Keleti Blokk próbaterem-komplexum – ahol közel 100 zenekar próbál és él közösségi életet a Kriptában – azóta is működik, de már csak október végéig maradhatnak. A termet bérlők a múlt héten ezt a levelet kapták:

„Hónapok megfeszített munkája után sajnos eljutottunk arra a pontra, ahol be kell látnunk, hogy minden igyekezetünk ellenére, nem fogjuk tudni téliesíteni a Keleti Blokkot. Mint azt talán már tudjátok, a területen zajló bontási munkák miatt a közművek jelentős részéről le lett választva a Blokk épülete; így a gázról és a központi kazánról is. Bár az épületben a központi fűtést szolgáló csövek, radiátorok és szivattyúk rendben vannak, a víz melegítését csak nagy teljesítményű, elektromos kazánnal vagy fűtőolajos technológiával tudnánk megoldani. Több ajánlatot is kaptunk ennek telepítésére és üzemeltetésére, de a bekerülési összeg olyan tételre rúg, hogy több évnyi bérleti díj sem lenne elég 3-4 hónapnyi fűtés költségeinek kitermelésére. Hasonló, horribilis összeg jött ki egy új elektromos gerinchálózat telepítésére, amire egyéni villanyradiátorok lennének köthetőek. Az épület jelenlegi villamos hálózata azt sem bírná ki, ha a bérlemények 15-20%-ban villanyradiátorok vagy légbefúvós melegítők lennének, így az nem opció, hogy mostantól mindenki magának oldja meg a fűtést, egyéni alapon.”

A Telex szerint a területen folynak a bontási munkálatok, amik akadályozni kezdték a járvány miatt egyébként sem túl jó egzisztenciális állapotban lévő hazai zenekarokat. A Keleti Blokk megszűnésével még tovább romlik a budapesti próbatermek helyzete. Itt általában 2-3 zenekar bérelt közös próbatermet, de most nincs annyi szabad kapacitás a városban, hogy a terem nélkül maradó közel 100 együttes új helyet találjon.

photo_camera Fotó: Herczeg Márk

A Telex azt írja, hogy a helyzet azért is egyre nehezebb, mert a korábban műemléki védettséget élvező, szintén több tucat zenekarnak próbahelyet adó Közvágóhíd területét az Orbán család régi barátja, Adnan Polat török milliárdos üzletember húzta be, hogy lakóparkot építsen oda.