Bors: Vajna Tímea elkapta a koronavírust egy partin

sztár
2020 szeptember 08., 03:48

„Augusztus elején külföldön, egy születésnapi partin voltam, ahol ott voltak Andy barátai is. Az egyikükről később kiderült, hogy covidos. Tőle kaptam el én is” - idézi a Bors Vajna Tímeát, akivel a házánál, kaputelefonon tudtak beszélni.

Vajna Tímea
photo_camera Vajna Tímea Fotó: Botos Tamás/444

A cikk szerint erős tüneteket okozott nála a koronavírus-fertőzés,

„rettentően fájt a tüdőm, a mellkasom, a hátam, nagyon durva, erőteljes tüneteim voltak, iszonyúan fájt mindenem. A szaglásom, az ízlelésem csak pár nappal ezután ment el. Most már valamivel jobban vagyok, de a lépcsőn például még nem bírok felmenni, teljesen kifulladok, és bármit csinálok, tíz perc után le kell ülnöm, mert nem kapok levegőt”.- mondta. A Bors azt írja, augusztus 31-én már feloldották Vajna karanténját, de jobbnak látja, ha még egy ideig otthon marad. Szavaiból viszont az is kiderül, hogy szerdán tesztelik újra, akkor dől el végleg, mehet-e már emberek közé.

A fertőzés miatt úgy döntött, születendő unokahúgát is majd csak üvegfal mögül fogja megnézni. „Biztos, ami biztos, nehogy átadjak neki valamit.”