Több mint 700 milliárdért vesz gyalogsági harcjárműveket a Honvédség

POLITIKA
2020 szeptember 09., 13:34

Több mint kétszáz gyalogsági harcjármű beszerzéséről írt alá szerződést Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szerdán. Maróth Gáspár közleményében kiemeli, hogy "a folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés." A megállapodás értelmében

több mint kétmilliárd euró (több mint 714 milliárd forint) értékű modernizációs program keretében 218 Lynx KF41 harcjárművet kap a honvédség. Az eszközök nagy részét 172-t Magyarországon állítják elő a Rheinmetall és a magyar állam között augusztus 17-én kötött megállapodás értelmében létrehozandó vegyesvállalat üzemében.

Magyarország az első NATO- és EU-tagország, aki rendel a Rheinmetall új fejlesztésű járművéből. Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke a szerdán megkötött szerződésről kijelentette: "jövőbe tekintő döntésükkel Magyarország legfelsőbb politikai és katonai tisztségviselői igazi vezetői kvalitásokról tettek tanúbizonyságot". (MTI)